F E L H Í V Á S
GÖDÖLLŐ EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ
adományozására vonatkozó javaslattételre
Gödöllő Város Képviselő-testületének rendelete alapján a díj azoknak a személyeknek, vagy közösségeknek adományozható, akik
a város egészségügyi és szociális ellátása érdekében kiemelkedő tevékenységet folytattak a gyógyító – megelőző munkában, illetve a szociális gondoskodás területén jelentős eredményeket értek el.
GÖDÖLLŐ EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT díjban évente legfeljebb két személy és egy közösség részesíthető, amennyiben közösségre nincs javaslat,
három személy részesíthető a díjban.
Tisztelettel kérjük, tegyenek javaslatot – részletes indoklással – olyan személyekre, közösségekre,
akiket méltónak tartanak e kitüntető cím elnyerésére.
Kérem, hogy javaslatát, részletes indoklással szíveskedjen eljuttatni a tamas.marta@godollo.hu címre.
Határidő:
május 15. 16.00 óra.
Dr. Györfi Beáta Nagy Péter
Egészségügyi Bizottság elnöke sk. Szociális Bizottság elnöke sk.
Gödöllő Város Önkormányzatának a városi díjak alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 1998. évi 12. számú rendelete értelmében a
GÖDÖLLŐ GYERMEKEIÉRT, IFJÚSÁGÁÉRT DÍJ
azoknak a személyeknek, illetve szervezetnek, vagy közösségnek adományozható, akik:
– kiemelkedő eredményeket értek el a nevelő-oktató munkában, illetve annak szervezésében, irányításában,
– magas fokú pedagógiai, szakmai felkészültségük alapján élen járnak az újszerű és hatékony pedagógiai módszerek kidolgozásában és alkalmazásában,
– színvonalas és eredményes munkájukkal szolgálták a gödöllői gyermekek, a gödöllői ifjúság gondozását, nevelését.
A díjban évente legfeljebb 3 személy vagy 2 személy és 1
szervezet/közösség részesíthető.
Tisztelettel kérem, tegyenek javaslatot olyan személyre vagy személyekre, illetve szervezetre/ közösségre, akiket méltónak tartanak e kitüntető cím elnyerésére!
Kérem, hogy javaslataikat részletes indoklással szíveskedjenek a Gödöllői Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri Kabinet munkatársának Simon Edinának elküldeni e-mailben: simon.edina@godollo.hu
A javaslatok benyújtásának határideje: 2020. május 08. (péntek) 12:00 óra.
Dr. Pappné Pintér Csilla
a Köznevelési és Közösségfejlesztési Bizottság
elnöke sk.
Molnár Gergely
a Kulturális, Ifjúsági és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának
elnöke sk.
Gödöllő Város Önkormányzata 1998. évben alkotott rendeletet a városi díjak alapításáról és adományozásáról. A rendeleti szabályozás alapján minden évben elismerésre kerülnek városunk azon személyei és közösségei, akik szakmai tevékenységükkel hozzájárultak városunk fejlődéséhez, jó hírnevünk növeléséhez.
A GÖDÖLLŐ TALENTUM díjban,
azt a gödöllői lakóhellyel rendelkező és Gödöllőn élő 15-25 év közötti fiatal személyt részesítjük, aki a város kulturális, művészeti, oktatási, sport életében, valamint tanulmányi eredményei során maradandót alkotott, kiemelkedő eredményt ért el, példás, magas színvonalú tevékenységével hozzájárult Gödöllő város jó hírneve növeléséhez.
A GÖDÖLLŐ TALENTUM DÍJBAN évente 1 személy részesíthető.
A GÖDÖLLŐ TALENTUM díj átadására a GÖDÖLLŐ GYERMEKEIÉRT, IFJÚSÁGÁÉRT díj átadása alkalmával megrendezésre kerülő nyilvános ünnepségen kerül sor.
Tisztelettel kérem, tegyenek javaslatot olyan 15-25 év közötti fiatalra, akit méltónak tartanak e díj elnyerésére.
Kérem, hogy javaslatát részletes indoklással szíveskedjen a Gödöllői Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri Kabinet munkatársának Simon Edinának elküldeni e-mailben: simon.edina@godollo.hu
A javaslatok benyújtásának határideje: 2020. május 08. (péntek) 12:00 óra
Dr. Pappné Pintér Csilla
a Köznevelési és
Közösségfejlesztési Bizottság
elnöke sk.
Molnár Gergely
a Kulturális, Ifjúsági és
Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának
elnöke sk.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága által a Műemlékvédelmi Világnap alkalmából szervezett online konferencia keretében hirdették ki április 18-án az ICOMOS-díj idei kitüntetettjeit.
A szervezet 2006-ban hozta létre a díjat, amivel a legjobbnak ítélt műemlék helyreállításokat ismerik el. Az egyik díjat idén a gödöllői Várkapitányi Lak felújítása érdemelte ki.
A gödöllői Várkapitányi Lak felújítása több évi kitartó munka eredménye, aminek során a nettó 433 millió forintos beruházásból 24 milliót NKA-s pályázatból, a többit saját forrásból teremtett elő a város.
A felújítás több ütemben zajlott, először az épület szerkezeti megerősítését és külső helyreállítását végezték el, majd 2019-ben a teljes körű belső műemléki helyreállítással zárult le a folyamat.
A díj ünnepélyes átadására a koronavírus járvány lezajlása után, az ICOMOS közgyűlésén kerül majd sor.