Az eddig Szent István Egyetem (SZIE) néven működő felsőoktatási intézményhez csatlakozott a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 11 kutatóintézete és gazdasági társaságai, valamint a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézete is. A MATE fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány.
Az eseményen részt vett Gémesi György polgármester is.
Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem mb. rektora köszöntőjében elmondta, hogy az új egyetem 5 campuson több mint 13 ezer hallgatóval kezdi meg a működését, ezzel Magyarország egyik legnagyobb egyeteme jött létre. Az intézményben jelentős szervezeti átalakításra kerül sor, melynek keretében a korábbi kari struktúra helyett intézeti modell kerül bevezetésre. A 21 új intézet tevékenysége egy-egy tudományterületet fed le, melyek ellátják az oktatási, tudományos, kutatási, művészeti és innovációs alaptevékenységeket campusokon átívelően, továbbá felelnek az intézetek oktatási-kutatási stratégiájáért és teljesítményéért. A kari struktúra megszüntetésével az irányítási szintek csökkennek, ezáltal rugalmasabbá válik a szervezet. A MATE zöld jövő építésébe kezd, s a jövőt az fogja megnyerni, aki a legkisebb energia felhasználásával, kis területen termelve tud sok embert ellátni jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel.
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte, az alapítványi fenntartói forma szabadabb és egyszerűbb működését tesz lehetővé az Egyetem számára. Kitért arra is: a magyar kormány 1500 milliárd forintot fordít az egyetemekre abból az összesen 6000 milliárd forintból, amelyet Magyarország az Európai Unió helyreállítási alapjából kap. Jelenleg minden feltétel adott arra, hogy az új egyetem bekerüljön a legjobb európai agrárintézmények közé.
Dr. Csányi Sándor kuratóriumi elnök az Egyetem megalakulása alkalmából kijelentette: „mintaszerű volt, zökkenőmentes módon történt a MATE létrehozása, amely egyben a magyar agrár-felsőoktatás újjáépítésének első lépéseként is tekinthető. Az új szervezet a jelen kihívásaira is megpróbál választ adni, ilyen a globális felmelegedés, a megcsappanóban lévő vízkészletek kezelése, az egészségesebb élelmiszerek gyártása vagy a precíziós gazdálkodás fejlesztése. Szeretnénk, ha az egyetem a kutatás és az oktatás terén is élen járna.”
Dr. Nagy István kuratóriumi tag elmondta, hogy „az agrárium és az élelmiszeripar stratégiai ágazat, amit vonzóvá kell tennünk a fiatalok számára, hiszen ők a magyar vidék záloga. Öröm számomra, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, azaz a NAIK 11 kutatóintézete is csatlakozik, így kutató-, oktató- és gyakorlóegyetem jöhet létre. Kötelességünk vonzóvá tenni a mezőgazdasági és az élelmiszeripari pályát a fiatalok számára.”
Gludovátz Ferenc, a MATE EHÖK elnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy az egyetem hallgatói várakozással tekintenek az új intézmény nagyszabású terveire. Örömét fejezte ki, hogy az egyetemen továbbra is elérhetőek lesznek államilag finanszírozott képzések, így a jövő diákjai is ugyanolyan feltételekkel nyerhetnek majd felvételt, mint a jelenlegi képzések résztvevői.
Településképi véleményezési eljárás
Építési engedélyezési eljárást megelőzően településképi véleményezési eljárást kell kérelmezni valamennyi építési engedély köteles építmény tekintetében, kivéve
esetén.
Az eljárásra vonatkozó főbb jogszabályok:
Kérelem benyújtás módja:
A településképi véleményezési eljárást a kérelmező (építtető) a Főépítészi Irodán rendszeresített formanyomtatvány elektronikus úton való benyújtásával kezdeményezi.
A kérelmet és a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre (ÉTDR) kell feltölteni, melyhez a polgármesternek és a főépítésznek hozzáférést kell biztosítani.
Kérelem tartalma:
A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető vagy kérelmező nevét és címét, valamint a tervezett és véleményezésre kért építési tevékenység helyét, az érintett telek helyrajzi számát. A kérelemhez építészeti-műszaki dokumentációt kell mellékelni.
Csatolandó mellékletek:
Az építészeti-műszaki dokumentációnak a véleményezéshez – a kérelem tárgyának megfelelően – az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:
Az eljárás illetéke, igazgatási szolgáltatási díja:
A településképi véleményezési eljárás lefolytatása illeték- és díjmentes.
Az eljárás ügyintézési határideje: 15 nap
Ha a polgármester határidőn belül nem nyilvánít véleményt, hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.
Településképi véleményezési eljárás rövid leírása:
A polgármester a megkeresés beérkezésétől számított 15 napon belül az illeszkedési követelmények teljesítésével kapcsolatban véleményt ad az önkormányzati rendeletben meghatározott építésügyi hatósági engedélykérelemhez.
A polgármester a véleményének kialakításához az önkormányzat rendeletében meghatározottak szerint kikéri a főépítész vagy a helyi építészeti-műszaki tervtanács szakmai véleményét.
A polgármester a településképi véleményének megalapozására a helyi építészeti-műszaki tervtanács szakmai álláspontját az alábbi esetekben kéri meg:
A polgármester véleményében
A polgármester véleménye tartalmazza:
A polgármester a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét az építtetőnek vagy a kérelmezőnek, továbbá véleményét elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre.
A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés keretében vitatható.
A településképi véleményben foglaltak jogkövetkezménye:
A polgármesternek a tervezett építési tevékenység vonatkozásában kiadott településképi véleményét az építésügyi hatóság bizonyítékként veszi figyelembe.
A döntés elleni jogorvoslat rendje, előírásai:
A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés keretében vitatható.
További információk:
Az eljárásról tájékoztatás kérhető telefonon, illetve személyesen:
Kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok:
kérelem nyomtatvány településképi véleményezési eljárás megindítására
2. ITS előterjesztés melléklete
3. Javaslat a Gomba utcai 2865/2 helyrajzi számú ingatlan értékesítésére
4. Javaslat a Gomba utcai 2865/3 helyrajzi számú ingatlan értékesítésére
5. Javaslat a helyi adókról szóló 17/2016.(X.21.) önkormányzati rendelet módosítására
9. Javaslat a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködési megállapodás megszüntetésére
9. Tanácsnoki vélemény rendőrség
13. Javaslat a Gödöllői Sport Közalapítvány kuratóriumi tagjának megválasztására
14. Javaslat a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. alapító okiratának módosítására
Művészetek Háza Kft. módosító alapító okirat melléklet
Művészetek Háza Kft. egységes szerkezetű alapító okirat tervezet
15. Javaslat a Gödöllői Városi Múzeum alapító okiratának módosítására
16. Javaslat igazgatási szünet elrendelésére
17. melléklet Egyedi szerződések megszűntetése
17. melléklet Kalória Kft-vel vagyonkezelési keretszerződés mód 2021 egységes szerkezet
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája 2021. január 27-től a Dózsa György út 69. szám alatt fogadja az ügyfeleket,
szerdánként 8-16.30-ig előzetes időpontfoglalást követően.
Telefon 06 28/529-194.
A járványügyi helyzetre való tekintettel továbbra is ajánljuk a telefonos és e-mailes kapcsolattartást.
Kérjük, az alábbi lehetőségeket vegyék igénybe az előzetes tájékozódáshoz.
Ügyféltájékoztatás, konzultáció:
Gödöllői telkek övezeti előírásairól:
Településképi-, és a településrendezési eszközökben meghatározott követelményekről (szakmai konzultáció):
Mészáros Judit
főépítész s.k.