Székhely: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 6. | Telefonszám: +36-28/529-100; +36-28/529-180 | E-mail cím: pmh@godollo.hu. | fb.com/godollovaros | Gödöllő Városi Net Tv | Gödöllői Szolgálat

Fresh from the Press

Hírek

Elhunyt dr. Fábri Mihály

A köztiszteletben álló pedagógus tevékenységét 2009-ben Gödöllő Város Önkormányzata díszpolgári címmel ismerte el, generációkon átívelő példaértékű pedagógiai tevékenységéért, kiemelkedő közéleti munkájáért,a történelmi-helytörténeti hagyományok ápolásában megnyilvánuló aktvitása elismeréséért kapta meg a kitüntető címet.

Dr. Fábri Mihályt ezt megelőzően 2000-ben a Gödöllő Gyermekeiért és Ifjúságáért-díjjal, 2006-ban pedig a Gödöllő Városáért Díjjal tüntették ki. A Török Ignác Gimnáziumban és a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban generációkkal szerettette meg tantárgyait, a történelmet és a földrajzot. Alapító tagja volt a Teleki Pál Egyesületnek, amelynek húsz éven át, haláláig ellátta elnöki feladatait. 2018-ban elsőként kapta meg a Bárdy Péter díjat.
Dr. Fábri Mihályt Gödöllő Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.

Hírek

Megszépült a menhely

Október 17-én 11 gödöllői iskola (általános és közép) diákjainak részvételével a gyepmesteri telep kerítése új „köntösbe öltözött”. A tanulók a rendelkezésre álló falfelületeket – a hely rendeltetésének megfelelően – kutyás és macskás képekkel festették tele. Az akció onnan indult, hogy a Gödöllői Városi Múzeum kezdeményezésére a helyi iskolák tanulói időről-időre kifestik a városközpontban található aluljárót. Ennek kapcsán érkezett felkérés a menhely felől a múzeum irányába, hogy ezt a fajta városszépítést fogják össze és terjesszék ki a gyepmesteri telepre is. A nap folyamán a fiatalok a festés mellett természetesen meglátogatták a menhely négylábú lakót is.

Hírek

Ismét dr. Gémesi György Gödöllő város polgármestere

A vasárnapi önkormányzati választáson a Gödöllőt 1990 óta vezető dr. Gémesi Györgyöt választották meg polgármesternek. A 14 fős képviselő-testületbe a következő egyéni jelöltek jutottak be:
1. sz. választókerület: Klement Péter (Fidesz)
2. sz. vk.: Kocsi Tamás (Fidesz)
3. sz. vk.: Máthé László (Fidesz)
4. sz. vk.: dr. Péterfi Gábor (Fidesz)
5. sz. vk.: dr. Györfi Beáta (Gödöllői Lokálpatrióta Klub)
6. sz. vk.: Pelyhe József (Gödöllői Lokálpatrióta Klub)
7. sz. vk.: dr. Pappné Pintér Csilla (Gödöllői Lokálpatrióta Klub)
8. sz. vk.: Epres György (Fidesz)
9. sz. vk.: Török Sándor (Fidesz)
10. sz. vk.: Bárdy Péter (Gödöllői Lokálpatrióta Klub)
Kompenzációs listáról 2 helyet kapott a Gödöllői Lokálpatrióta Klub, 1-et a Fidesz és 1-et a Hely az Érték Városvédő Egyesület.

Hírek

Önkormányzat választások – napközbeni részvételi adatok

Zajlanak az önkormányzati választások, a szavazóhelyiségek 6.00.-tól 19.00.óráig várják a szavazásra jogosult állampolgárokat.
Országosan összesen 8 025 372 fő, Gödöllőn 25 616 fő jogosult az urnákhoz járulni.
Tájékoztatónkat folyamatosan frissítjük.

A 17 órás adatok szerint országosan 42.69 %-os a részvétel aránya.
Gödöllőn eddig a szavazók 52,00 %-a adta le voksát.

***

A 15 órás adatok szerint országosan 34.69 %-os az önkormányzati választásokon való részvétel aránya.
Gödöllőn eddig a szavazók 42,7 % adta le voksát.

***

Országosan a szavazásra jogosultak 26.6 % ment el választani a 13 órás adatok szerint.
Gödöllőn ismét az országos átlag felett van a részvétel: 33,75 %
***

A 11 órás adatok szerint a választók 18.25 % vett részt a szavazáson.
Gödöllőn a szavazók 22.51 % járult az urnákhoz.

***

Reggel hét órakor országosan
1,2 % , a 9 órai adatok szerint 7,92 % volt a részvételi arány.
Gödöllőn ennél magasabb számot mutatnak az adatok:
7.00 óráig a szavazásra jogosultak 1,49 %, 9.00.óráig 7,92 % voksolt.
(Forrás: valasztas.hu)

Hírek

A Gödöllői Polgármesteri Hivatal családbarát munkahely

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézményeként komplex családpolitikai, nőpolitikai, idősügyi és gyermekjóléti szakmai feladatok és folyamatok tervezését, megvalósítását végző Családbarát Ország Nonprofit Kft kezelésében lévő pályázat keretében Gödöllői Polgármesteri Hivatal Családbarát Munkahely bronz fokozatú védjegyét érdemelte ki.
A Családbarát Hely olyan szervezet, mely a munkáltató és a munkavállaló, szempontjainak kölcsönös figyelembevételével támogatja a családon belüli szerepek betöltését, figyelembe veszi a családok élethelyzetének változásait, csökkentve ezzel a szervezet elvárásainak és a családi környezet igényeinek összeütközéseiből fakadó konfliktusokat.

Hirdetmények

Tájákoztatás az afrikai sertéspestisről

Az Aszódi- és a Gödöllői Járás teljes közigazgatási területe (vadászterületek szerint) az afrikai sertéspestist tekintve a magas kockázatú területek közé tartozik. Erről a héten tette közzé tájékoztatását a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya.

 

Hirdetmények

Tájékoztatás üzemképtelen gépjárművek elszállításáról

A Gödöllői Közterület-felügyelet a Város közterületeiről rendszeresen elszállíttatja az üzemképtelen
járműveket.
Az elmúlt héten a Gödöllő, Deák tér 2. mellől egy frsz nélküli, VW Polo típusú, fekete színű személygépkocsit,
a Szőlő u. 18. sz. elől egy frsz nélküli, Citroén ZX típusú, ezüst színű személygépkocsit,
a Páter K. u. 1. sz. „E” kollégium mögül egy frsz nélküli, Citroen Saxo típusú,
arany színű személygépkocsit, valamint
a Páter K. u. 1. sz. „0” kollégium mögül egy frsz nélküli, Ford Escort típusú, ezüst színű személygépkocsit szállíttatak el.
A gépkocsi a tárolóhelyen a jogszabályban meghatározott ideig (6 hónap) tárolható. A
határidőben ki nem váltott járművet a közreműködő szervezet értékesítheti, vagy más
módon hasznosíthatja. A vételárnak, vagy a hasznosításból származó bevételnek a jármű
szállítása és tárolása miatt felszámított költségek levonása után fennmaradó részére a
tárolás első napjától számított 1 éves időtartamon belül a tulajdonos igényt tarthat.
Az elszállított jármű tulajdonosával/üzemben tartójával szemben közigazgatási hatósági
eljárás indul, az elszállításra okot adó szabályszegés elkövetése miatt.
A gépjárművekről további tájékoztatás a 0628/529-169-es telefonszámon kapható.

Hirdetmények

Felhívás – jogi ügyintéző munkakörre

FELHÍVÁS

 

A Gödöllői Polgármesteri Hivatal jogi végzettséggel és közigazgatási gyakorlattal rendelkező munkatársat keres jogi ügyintéző munkakörre.

Képesítési előírás: Felsőoktatásban szerzett jogi, közszolgálati szakképzettség.

Munkaköri alapfeladat: önkormányzati szerződések, okiratok, nyilatkozatok előkészítése, helyi rendeletek, jogszabályok kodifikálása, önkormányzati ügyekben jogi szakértői közreműködés és képviselet.

Bérezés a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény alapján, illetve megegyezés szerint.

A jelentkezéseket az önéletrajz megküldésével személyesen vagy postai úton kell benyújtani Gödöllő város jegyzőjének címezve (Dr. Kiss Árpád jegyző, 2100 Gödöllő, Szabadság tér 6.)

Jelentkezési határidő: 2019. 10. 31.

 

 

Dr. Kiss Árpád sk.

jegyző

 

 

Hírek

Átadták az új kutyafuttatót az Alsóparkban

Pénteken kora este átadták használóiknak, a kutyáknak és gazdáiknak az Alsóparkban azt a hatalmas, kb. 3000 négyzetméteres kutyafuttatót, amit Gödöllő Város Önkormányzata építtetett.
A civil kezdeményezés találkozott a város terveivel, és ennek köszönhetően, valamint jó adag önzetlen közösségi munkával kiegészítve jött létre az a “kutyajátszótér”, ahol nemcsak rohangálni tudnak négylábú társaink, hanem ügyességi pályán is gyakorolhatnak a profibbak.
A kutyafuttatót dr. Gémesi György polgármester mellett Szögi Tamás ötletgazda és Halász Árpád, a Gödöllői Kutyasport Központ (GKSK) vezetője adta át a nagyközönségnek.
A jól elkerített területen van bőven pad, pihenő, árnyas fák, vízcsap, szemetes, több kutyapiszokgyűjtő edény is. A polgármester kiemelte: Szögi Tamás javaslatait alapul véve zömében eszközöket, tárgyakat (a “klasszikus” autó- és traktorgumi, sílécek, rudak, stb.) használtak fel, amik amúgy a szemétbe kerültek volna.
A vidám hangulatú eseményen, a GKSK tagjai rövid bemutatót tartottak.
Betűk visszaállítása
Kontraszt