MEGHÍVÓ
A Gödöllői Török Ignác Gimnázium tisztelettel meghívja Gödöllő város lakosságát
október 5-én (szombat) 9.30 órára
a gimnázium melletti Török Ignác-szobornál az aradi vértanúk előtt tisztelgő városi megemlékezésre.
A koszorúzásra a gimnázium portáján lehet jelentkezni:
06-28/420-380
Kérjük, fokozott figyelemmel közlekedjenek – autósok és gyalogosok is!
A vasúti felüljáró és a kapcsolódó utcák, bekötések építése újabb fázisba lép. Emiatt a Köztársaság úton, várhatóan október 8-ig, félpályás, lámpával szabályozott lezárás lesz érvényben. Ezzel egyidőben megkezdődik az úgynevezett déli szervízút, azaz a Podmaniczky utca felé vezető majdani leágazás aszfaltozása. Azonban ez még mindig nem a végleges forgalmi rend lesz, mert a levezető ággal szemben egy újabb ideiglenes átjárót alakítanak ki a síneken, s ami a Sík Sándor utca magasságában kanyarodik majd vissza, a már elkészült felüljáró szerkezete alatt elhaladva a vasútállomás felé – ennek átadásával egyidőben megszűnik a jelenleg használt ideiglenes átjáró.
Az október 1-jétől érvényes terelés során, a Köztársaság út 7. és 13. szám magasságában, az utat az egyik oldalon egy forgalmi sávra szűkítik.
A fő gyalogos útvonal a Köztársaság út – Premontrei u. – Állomás úti aluljáró az Ady E. sétány és a HÉV-végállomás irányában.
A Köztársaság utat a gyalogosok a Nagy L. utcánál tudják keresztezni, itt a burkolatra felfestésre kerül a “különösen veszélyes hely” burkolatjel.
Az Állomás u. – Fürdő u. – Isaszegi út gyalogos útvonal nem változik. A P+R parkolóban kialakított ideiglenes járda lezárásra kerül a kerékpártárolónál.
Az új ideiglenes autós átjáró útvonala mellett és az épülő felüljáró alatt TILOS lesz a gyalogos forgalom.
Az új átjáró déli oldalán, a vágányzónában kialakított gyalogjárda, csak a Sík S. és a Dalmady utca elérését biztosítja a Podmaniczky utcából oda-vissza, a Dalmady utca járdáján keresztül az Isaszegi út felé.
Máriabesnyőn megkezdték a zajvédőfal elemeinek beemelését a Gárdonyi Géza utcánál. Az október 4-ig tartó munkák napközben a forgalom akadályozásával járnak, ezért reggel 8 és 17 óra között a Gárdonyi utca mindkét irányból zsákutca lesz.
A vasút Szabadság út mentén haladó szakaszán rézsűrendezési munkákat végeznek október 2. és november 30. között a Csokonai és az Arany János utca közötti szakaszon. Emiatt több alkalommal forgalomkorlátozásra kell majd számítani. A rendezés során fakivágást és bozótirtást is végeznek, ennek jelentős része a korábban már a növényzettől megtisztított területen zajlik majd, ahol az időközben újra kinőtt a bozót. Az irtás csak kis mértékben érint új területet. A kivágáshoz az engedélyt a Magyar Közút Zrt. – mint a Szabadság út kezelője – adta ki.
Az érintett rézsűszakasz tetején található, 1920-ban felállított, ú.n. Démusz-feszületet elbontják, amit a későbbiekben a Tisza utca magasságában helyeznek el. A pontos helyről a későbbiekben születik döntés.
Az elmúlt időszakban több koccanásos baleset történt a gödöllői vasútállomásnál, az Állomás úti terelés Fürdő utcai szakaszán. Bár a munkaterületen lévő ideiglenes terelésnél forgalomirányító tábla tábla, úgy tűnik, ez nem bizonyult elegendőnek. Az önkormányzat a problémát jelezte a kivitelezőnek, aki ígéretet tett arra, igyekszik a kevesebb helyismerettel rendelkező gépjárművezetők számára nyomatékosabbá tenni, hogy kanyarodó főútra kell számítaniuk az adott szakaszon.
Szeptember 29-én délután az Erzsébet Királyné Szálloda adott otthont Leena Mulari finn vizuális művész és könyvillusztrátor kiállításának. Az eseményen köszöntőt mondott Gémesi György polgármester és Laurán Csaba, a szálloda igazgatója; a tárlatot Joób Emese nyitotta meg. A kiállítás anyagához kapcsolódóan gondolatokat és finn dalokat Joób Emese tolmácsolta, közreműködött László Zoltán.
Szombaton délelőtt a gödöllői arborétumban átadták a gödöllői erdei vasút felújított állomásépületét és a hozzá tartozó vágányokat.
A III. Kisvasúti Családi Nap keretében több százan, kicsik és nagyok, nagyszerű időben járhatták be a kisvasút egyik végállomástól számítva elkészült mintegy 450 méteres szakaszt – egybekötve egy kis fűtőházi kitérővel és kiállítás-látogatással.
A családi napot a gödöllői kisvasút megálmodója, Kardos Zoltán, dr. Gémesi György polgármester és Gáspár János, a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány vezetőjének köszöntője vezette fel.
A Csemete-réten álló végállomástól, a tervek szerint, a Gödöllő Állami telepek “nagy” vasúti megállóhelyig jár majd a kisvasút – mondta Kardos Zoltán. A polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kisvasút lelkes fiatalok összefogásának köszönhetően valósul meg lépésről-lépésre.
Városunkban évek óta nagy hagyománya van a Tiszta Udvar-Rendes Ház pályázatnak, amit idén is nagy sikerrel rendeztek meg. A díjátadóra szeptember 23-án került sor a Gödöllő Városi Könyvtár és Információs Központban.
A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, majd Pelyhe József alpolgármester értékelte az idei pályázatot.
A rendezvényen elsőként a többlakásos társasház kategóriában adták át a díjakat.
Elismerő oklevélben részesültek az alábbi közösségek: Szt.Imre u.6-8-10., Kossuth L.u,51-53., Kossuth L.u.58-60.,Szabadság tér 15., Szt.István tér 1-2., Ambrus Z.köz.15. Erzsébet krt.7-8., Erzsébet krt.20-21., Erzsébet krt 22-23., Kazinczykrt.21-23-25. Kazinczy krt. 26-28-30., Palotakert 1., Palotakert 7., Palotakert 11., Palotakert 12., Palotakert 13., Palotakert 14., Palotakert 16. , Munkácsy M.u.7. Paál L.köz.2-4-6., Paál L.köz.5., Paál L.köz. 7., Szt.János.u11 a.b.c., és Szabadság u.19.
Bronz fokozatú, elismerő oklevelet kapott a Kossuth L.u.39-41., a Nagy S.köz.1-3. a Kazinczy krt.10-12., valamint a 14-16., a Szent János.u.4. és a Szabadka u.6.
Ezüst fokozatú oklevelet az alábbi közösségek képviselői vehettek át: Munkácsy M.u.3.B., Szent János u.2.a,b., Szent János u.14.,valamint 16.a,b és 9., Szabadság u.15.a,b,c., Palotakert 5 Erzsébet krt.1-6. és 9-10.
A kategória fődíját a Szilhát u. 3., a Palotakert 9. és a Szent János u. 13. közössége érdemelte ki.
A kategória fődíját három pályázó nyerte el, elismerve az épület és környezete, valamint a kapcsolódó közterület gondozottságát, környezettudatos kialakítását. A fődíjasok a „Tiszta Udvar Rendes Ház” címmel járó tűzzománc táblán és elismerő oklevélen kívül szponzori ajándékokat vehettek át. A díjakat Gémesi György polgármester adta át. A Szilhát u. 3. képviseletében Tóth Péter, aPalotakert. 9. sz. társasáház lakóinak nevében Zelnikné Török Ilona, a Szent János u. 13. képviseletében pedig Fülöp Ilona vette át a díjat.
A családi házas kategóriában elismerő oklevelet kapott Szilágyi Erzsébet u 42.( Monostori István), a Király utca 25. (Ujj Gyula), a Százszorszép utca 53. (Lierer Linda), Asbóth Sándor u 41. (Számpor Pálné) és a Major utca 5.(Kutscráné Veres Rózsa). Az elismerő oklevél mellé – mivel első alkalommal pályáztak – tűzzománc táblát kapott a Dessewffy u.10. (Tábik Mihályné) és a Repülőtéri út 3. (Dr. Mészáros Balázs).
A családi házas kategóriában is hárman kaptak fődíjat: a Klapka utca 46. (Mácsár Margit), a Kazinczy F. utca 44. (Koller Lajos) és a Testvérvárosok útja 5. (Bankó József).
Az idei évben először meghirdetett legszebb üzletportál/terasz díjat megosztva, két vendéglátóhelynek ítélte oda a zsűri. A legszebb üzletportál címre a lakosság ajánlotta, szavazta be a kereskedelemmel, vendéglátással, szolgáltatással foglalkozó üzleteket, ezután a zsűri választotta ki a díjazottokat értékelve és elismerve az épület, kirakat, terasz megjelenésének esztétikai minőségét, városképi megjelenését.
Az elismerést az Erzsébet Királyné Étterem és Kávézónak, valamint a Sissi Kézműves Fagylaltozónak ítélték oda. A díjat az Erzsébet Királyné Étterem képviseletében Köntös Sándor ügyvezető igazgató, a Sisi Fagylaltozó nevénben pedig Koncz Andrea ügyvezető vette át. A díjakat Gémesi György polgármester adta át.
A „Tiszta Udvar – Rendes Ház” Gödöllő 2019. című pályázatban idén is az önkormányzat és több civil szervezet összefogásával valósult meg, akik részt vettek a programban, a pályázatok elbíálásába. A Gödöllői Kertbarát Kör képviseletében Sebő Györgyné elnök, a Gödöllői Városvédő Egyesülettől Dr. Fülöp István elnök, a Kertvárosi Egyesület részéről Kulcsár Marica, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Gödöllői Egyesületétől Dolányi Sándor elnök, a Gödöllői Lokálpatrióta Klub részéről Pelyhe József, Gödöllő alpolgármestere, valamint a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület elnöke, Kecskés Judit vett részt az ünnepségen.
A pályázatot a VÜSZI Nonprofit Kft., az Erzsébet Királyné Szálloda, Lakásszövetkezetek és Társasházak Gödöllői Egyesülete, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Gödöllő COOP Zrt., Gödöllői Tesco Global Áruház, a Barkács Center 2004 Kft, a Kertészeti Áruda , a Pálmaház Kertészet és z Iszapfaló Kft. támogatta.
A díjazottakat a Csenderes együttes műsora köszöntötte.

Hosszútávú együttműködési megállapodást írt alá Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere és Dr.Gémesi György, Gödöllő polgármestere szeptember 20-án Veresegyházon.
A megállapodás célja egy Gödöllő-Veres térségi gazdaságfejlesztési tengely kialakítása, amely magában foglalja a két település idegenforgalmi fejlődésének elősegítését, és rendelkezik a Veresegyházon épülő fürdő megvalósításának jövőbeni anyagi támogatásáról és annak ellentételezéséről. Mindezek mellett a megállapodás fontos közös célnak tűzi ki a térség és a két város közlekedését könnyítő elkerülő út megépítését.
A tervek között szerepel hogy Gödöllő önkormányzata támogatást nyújt a Veresegyházon épülő fürdőkomplexum építéséhez, aminek ellentételezéseként Veresegyház a fürdőhasználatot kedvezményesen biztosítja a gödöllői lakosok számára. Ennek mértékéről a későbbiekben két település képviselő-testületének kell majd dönteni.
A Megállapodás nagy hangsúlyt helyez a két települése kulturális programjainak összehangolására is, valamint a civil- és az ifjúsági kapcsolatok erősítésére.
A Veresegyházon megkezdődött fürdőfejlesztés évente 200-250 ezer látogatót hozhat a településre, míg Gödöllőn a kastély vonz ugyanennyi érdeklődőt. A megállapodás ezeket a látogatókat igyekszik összehangolni egy térségi fejlesztési programon belül, amihez várják más települések csatlakozását is.
Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere az ünnepélyes aláíráson kiemelte, fontosnak tartja a települések közötti együttműködést, mivel az mindenkinek számára előny. Örömének adott hangot, hogy a kezdeményezés mindkét város képviselő-testületének a támogatását megkapta.
Gémesi György, Gödöllő polgármestere úgy fogalmazott: Ez a modell értékű kezdeményezés a gazdasági erőtérnek a kölcsönös előnyök mentén történő összekötése, amiben fontos szerep jut az egyes települések arculatához tartozó elemek összekapcsolásának. Ez több munkahelyet, és nagyobb adóbevételt jelent.
Nyugállományba vonul a 2. számú háziorvosi körzet háziorvosa Dr. Mészöly Jenő. Háziorvosi tevékenységét nyugdíjba vonulása a praxisban 2004. év óta alkalmazottként, háziorvosi tevékenységet ellátó gyermeke Dr. Mészöly Zsolt részére adja át, aki a feladatát a Mészöly & Mészöly MED-2008 Kft. tagjaként a Gödöllő Blaháné út 47. szám alatti rendelőben látja el.
A Képviselő-testület elfogadta a Gödöllő város 2019. első félévi költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint ezen belül az önkormányzat intézményeinek, és saját tulajdonú gazdasági társaságainak beszámolóját.
Szintén elfogadták a képviselők a polgármester 2019. április 25-től végzett, Gödöllő város nemzeti vagyonát érintő tulajdonosi jogok és kötelezettségek joggyakorlásról szóló beszámolóját.
A Képviselőtestület elfogadta Gödöllő Város 2019. évi költségvetési rendeletének módosítását, valamint a 2019. szeptemberig végrehajtott előirányzat módosításoknak a költségvetési rendeletben történő átvezetését és egységes szerkezetbe foglalását.
A Képviselő – testület elfogadta a Gödöllői Piac Kft. által 2020. január 1-től alkalmazandó bérleti díjakat. A 2020-as évre díjakban módosítás nem történt, de kedvezményeket vezettek be azon bérlők számára, akik egész éves fix szerződést kötnek.
A csarnok üzlethelyiségeit bérlő, de az udvaron külön díj ellenében is árusító kereskedők a május 1. – augusztus 31. közötti időszakra, az udvari pavilonok bérlői pedig a január 1.- február 28. közötti időszakra a bérleti díjból 25 százalékos kedvezményt kapnak;
Az udvari büfé a január 1.-február 28. közötti időszakra 50 százalékos kedvezményt kap. Az előterjesztő, Fekete Zoltán, a Gödöllői Városi Piac Kft. ügyvezető igazgatója a kedvezményt a piac forgalmi viszonyaival indokolta.
A VÜSZI Nonprofit Kft. a növényápolási szolgáltatás ellátását a 2018. és 2019. évre – közbeszerzési eljárás eredményeképpen – kötött keretszerződés keretében biztosította. A feladat ellátása érdekében a képviselő-testület jóváhagyta s 2020-2022. közötti időszakra vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását és a döntés a fedezet biztosítását.
A Képviselő-testület még júniusi ülésén döntött arról, hogy a Szabadság út 201. sz. alatti „kivett óvoda” megnevezésű 2205 m2 területű ingatlant – amelyben jelenleg az egyházközség a Gödöllői Református Óvodát működteti – a Gödöllői Református Egyházközség részére ingyenesen tulajdonba adja. Az ingatlan ingyenes tulajdonba adásához a képviselő-testület többek között azzal a feltétellel járult hozzá, hogy az egyházközség visszavonhatatlan nyilatkozatot tesz, miszerint 15 évig működteti az óvodát, ez idő alatt az ingatlant nem idegeníti el és vállalja a tulajdonba adással felmerülő költségeket. Mivel a szükséges feltételek teljesültek, a testület felhatalmazta a polgármestert a tulajdonátruházó megállapodás aláírására.
Hegedűs Gyula nevét viselheti a jövőben a Művészetek Háza. Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. által működtetett művészeti létesítmény tevékenységi körét tekintve hosszú évek óta sikeres, és a régióban hiánypótló, befogadó színházként működik. Felmerült az igény, hogy a MUZA nevét, annak jellegéhez közelebb állóan, színházzá változtassák. A testület a most elfogadott döntéssel kifejezi szándékát, hogy a társaság neve 2020. évtől Hegedűs Gyula Színház Nonprofit Közhasznú Kft. legyen. A Képviselő-testület felkérte a társaság ügyvezetőjét, hogy a 2019. decemberi ülésre készítse elő döntésre a társaság Alapító Okiratának módosítását, valamint az intézmény működésére vonatkozó szabályzatokat, dokumentációkat.
A névválasztással az önkormányzat az egykor városunkban sokat tartózkodó és a máriabesnyői temetőben eltemetett színész, a Vígszínház egyik alapítója Hegedűs Gyula emléke előtt tiszteleg. A döntés szerint a Művészetek Háza Gödöllő, mint intézmény új elnevezése: Hegedűs Gyula Színház és Művészeti Központ.
Az emberi erőforrások minisztere a belügyminiszterrel és a pénzügyminiszterrel közösen 2019-ben ismét pályázatot hirdetett „Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás” címmel. Gödöllő Város Önkormányzata a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Kft. fejlesztésére, eszközbeszerzésére nyújt be pályázatot, hangtechnikai, informatikai és irodai eszközök beszerzésére. A pályázati felhívás feltételeihez és az intézmény jelenlegi eszközigényéhez igazodva a tervezett beszerzés összértéke nettó 1 375 000 Ft. A fentieknek és a pályázati feltételeknek megfelelően a biztosítandó 10 százalékos önrész 137 500 Ft, melyet a 2019. évi költségvetés általános tartalékának terhére biztosít a képviselő-testület.
A végéhez közeledik a református templom felújítása. Az Egyházközösség több forrásból biztosította a munkálatok költségeit, de nincs elegendő forrásuk, hogy a munkát befejezzék. A képviselő-testület úgy döntött, hogy Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gödöllői Református Egyházközösség részére a Református Templom felújításához és állagmegóvási munkálataihoz 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a fejlesztési tartalék terhére.
Gödöllő Város Képviselő-testülete, mint alapító kéri a Gödöllő és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány közhasznú jogállásának törlését, és ennek megfelelően e határozat mellékleteként elfogadja a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. A döntésre azért volt szükség, mert a Gödöllő és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány 2018. évi beszámolójának közhasznúsági mellékletéből megállapítható, hogy nem áll rendelkezésére a törvényi előírásnak megfelelő erőforrás az előző lezárt két üzleti év vonatkozásában.
Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta több településrendezési szerződés megkötését: Stefkó Péterrel és Stefkó Jánossal, a TRIMAN Építőipari Kft., Várhegy Ingatlanfejlesztő és Forgalmazó Kft -vel, ÁFÉSZ-ELSZER Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., CLEAR WORLD Környezetvédő, Kereskedő, Szolgáltató és Ingatlanhasznosító Kft-vel, a GDL Ingatlan Kft-vel, a New Home Design Kft-vel, valamint a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal.
Feltételül szabta azonban, hogy GDL Ingatlan Kft-vel, a New Home Design Kft-vel kötött szerződés csak akkor kerülhet aláírásra ha a jövő héten kedden megtartásra kerülő lakossági fórumon nics tartalmat befolyásoló módosítás a lakók részéről.
A képviselő-testület elfogadta a 2019.II. félévére vonatkozó munkatervet, valamint döntött a ProStyle Kft. 2100 Gödöllő, Kazinczy körúton található fodrászata alatti közterületre vonatkozó használati szerződését további 5 évvel történő meghosszabbításáról.
Lezárult a Gödöllő város településrendezési eszközei (TSZT, GESZ) módosítása véleményezési szakasza. A településrendezési eszközök felülvizsgálatának partnerségi egyeztetésére a településfejlesztéssel, településrendezéssel és a településkép védelmével összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 20/2017. (X.19.) önkormányzati rendelet és a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben meghatározottak alapján a munkaközi tájékoztató kihirdetésre került; az önkormányzati honlapon a munkaközi tájékoztató mellett megjelentek a módosítási dokumentációk teljes terjedelmükben; – a tervezetekkel kapcsolatban lakossági fórumra került sor 2019. augusztus 27-én.
Mint az előterjesztésből kiderült, a lakossági fórumon kizárólag a Premontrei területekkel kapcsolatos észrevételek érkeztek. Tekintve, hogy sem ezen a fórumon, sem a Premontrei Rend szervezésében megrendezésre került későbbi tájékoztató fórumon nem sikerült megnyugtatóan rendezni a területre vonatkozó szabályozási kérdéseket, további egyeztetések szükségesek a konszenzusos megoldás kialakításához. Az Önkormányzat a további egyeztetés eredményének figyelembe vételével tud csak döntést hozni mind az eredeti, Premontreiek által kezdeményezett, mind az arra vonatkozó lakossági módosítási kérelmekről.
A véleményezési szakasz lezárásáról szóló testületi döntést követően az eljárás, a Premontrei területen kívüli területre vonatkozóan a dokumentáció véglegesítésével és végső szakmai véleményezési szakasszal folytatódik.
A határozat megállapítja, hogy a Premontrei Rend tulajdonában álló területre vonatkozóan a területen található társasházak által delegált megbízottak, a Rend és az önkormányzat közötti további egyeztetés szükséges.
Az előterjesztés kapcsán Gémesi György polgármester elmondta: A rendezési terv módosítása az év elején indult el az apátság kezdeményezésére. A tervezett templom áthelyezésével újra generálódott feszültség a lakók és az apátság között, amit az önkormányzat igyekezett koordinálni. A múlt héten megatartott lakossági fórumon megfogalmazódott, hogy a kompromisszum alapja az lehetne, ha nem épülnek meg a lakások. Az egyesületbe szerveződött lakók minden tekintetben partnerek a fejlesztésben, ha a tervezett 90 lakás nem épül meg a területen.
Gémesi György elmondta, felvetett egy olyan kompromisszumos javasaltot, a kilencven lakást magába foglaló három tömbház építését vegyék ki a tervből, ennek fejében az önkormányzat cseretelket biztosítana, ahol átvennék ezek a lakások helyet kaphatnának, valamint átvennék a zöldterület gondozását. A polgármester hangsúlyozta, ez egy javaslat, erről a későbbiekben a testületnek kell döntenie.
A testületi ülésre meghívást kapott Balogh Piusz Péter premontrei apát is, aki úgy fogalmazott, a magántulajdonban lévő területen történő fejlesztésben sok olyan dolog van, ami még finomításra szorul, vagy szorulhat, bevonva az ott lakók véleményét is.
Elfogadta a képviselő-testület a hosszútávú együttműködési megállapodás megkötését Gödöllő Város Önkormányzata és Veresegyház Önkormányzata között.
A megállapodás célja, hogy Gödöllő és Veresegyház idegenforgalmi fejlődését elősegítse. Mint arról Gémesi György polgármester az ülésen beszámolt Veresegyházon megkezdődött a 10 milliárdos fürdőfejlesztés, aminek az I. üteme szeptember végén indul. Ez a fejlesztés évente 200-250 ezer látogatót vonzhat a településre, míg Gödöllőn a kastély vonz ugyanennyi érdeklődőt. A megállapodás ezeket a látogatókat igyekszik összehangolni egy térségi fejlesztési programon belül, ami lehetőséget ad arra, hogy más településeket is bekapcsolva egy térségi fejlesztési program induljon el, ami mindenki számára előnyökkel jár. A megállapodás pénzügyi kötelezettséget nem tartalmaz, viszont egy szándékot igen, hogy a 2020-ban elkészülő fürdőfejlesztés első üteméhez egy későbbi testületi döntés alapján csatlakozik Gödöllő.
A Hegedűs Gyula kiállítás megnyitójával kezdődött meg a Színházak Éjszakája gödöllői programja a Művészetek Házában. Az esemény egyben az intézmény új névadó ünnepsége is volt, 2020-tól ugyanis a kiváló színész nevét viseli majd az intézmény.
Hegedűs Gyula nemcsak korának kiemelkedő színésze volt, hanem kormányfőtanácsos is, aki megkapta a Budapesti Színészek Szövetsége örökös tiszteletbeli elnöke címet. Máriabesnyői nyaralójában a kor legnagyobb színészei fordultak meg. 1931. szeptember 21-én bekövetkezett halála után itt helyezték örök nyugalomra.
A kiállításmegnyitón Gémesi György polgármester elmondta, az intézmény 2020-tól viselheti a Hegedűs Gyula Színház és Művészeti Központ nevet, amiről a képviselő-testület szeptember 19-ei ülésén hozott döntést. Gödöllőn a tizenhárom kiemelt művészeti csoporton és mintegy ötven művészeti közösségen négy színházi műhely működik, melyek jelentősen hozzájárulnak a város kulturális sokszínűségéhez. Kijelentette: Büszke arra, hogy a kultúra meghatározó része Gödöllő arculatának.
Gémesi György és Kovács Balázs, az intézmény igazgatója a megnyitó keretében látták el kézjegyükkel a Hegedűs Gyula Színház és Művészeti Központ alapító okiratát; rajtuk kívül Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész, Oszvald Marika Kossuth-díjas operetténekes is aláírta az okiratot.
Kovács Balázs elmondta: a névváltoztatás egy 2013-ban elindult folyamat része, s olyan nevet akartak választani, ami kötődik Gödöllőhöz. A településen számos neves művész megfordult, sokaknak volt itt nyaralója, de közülük leginkább Hegedűs Gyula vallotta magát ide tartozónak, akinek végső nyughelye is itt, a máriabesnyői temetőben található.
A kiállítás színházi fotók, videó- és hanganyagok segítségével mutatja be a kiváló színművész pályáját és gödöllői emlékeit. A megnyitóhoz kapcsolódóan Gajdó Tamással, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tudományos főmunkatársával L. Péterfi Csaba beszélgetett Hegedűs Gyuláról. Ennek során az érdeklődők bepillanthattak a színfalak mögé, részletek hangzottak el a kortársak, Fedák Sári és Kosztolányi Dezső róla szóló visszaemlékezéseiből.
Gajdó Tamás úgy fogalmazott: Bár Hegedűs Gyula kora legnagyobb színésze volt, mégis néhány év alatt elfeledte őt a közönség és saját színháza, a Vígszínház sem igyekezett ápolni az emlékét. Ez a kiállítás a színészi mulandóságot igyekszik semmissé tenni. Az intézmény egy arra méltó színész nevét fogja viselni.
L. Péterfi Csaba elmondta, az emlékkiállítás ezzel nem ér véget. Bár a művész máriabesnyői villája már nem áll, megmenekült azonban annak a padnak egy része, ami az épület előtt állt, és amit egy korabeli fotón meg is örökítettek. A képen Hegedűs Gyula feleségével és kutyájával látható. A tervek között szerepel, hogy a padhoz elkészüljön a színész szobra is. Ennek felállításának kiváló apropója lehet, hogy jövőre lesz Hegedűs Gyula születésének 150. évfordulója.