Kidőlt fa – személyi sérülés nem történt
Az alsóparki sétányon, a híd előtt a tegnapi heves esőzések után egy fa kidőlt. Személyi sérülés nem történt.
Az alsóparki sétányon, a híd előtt a tegnapi heves esőzések után egy fa kidőlt. Személyi sérülés nem történt.
A Gödöllői Szimfonikus Zenekar Európai Népek táncai című koncertjével nyílt meg a GödöllŐsz Fesztivál. A nagyszabású esten Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, aki elmondta, a városi művészeti csoportokat összefogó rendezvénysorozat több, mint hatvan programot fog össze. Kiemelte, a koncert is jó példája a gödöllői művészeti csoportok együttműködésének, hiszen a szimfonikusok mellett az Urban Verbunk is része volt a produkciónak. Az est autentikus népzenei dallamait Szalonna és bandája szólaltatták meg.
Arany Virág díjjal jutalmazták Gödöllőt a Virágos Magyarország 2019 versenyen.
A Nagykőrösön megrendezett területi átadón (Pest, Heves és Nógrad megye települései) Gödöllő a természeti örökség védelme, kiemelt zöldfelület védelme, valamint a kiváló levegőminősége miatt részesült elismerésben. A zsűri külön kiemelte az évi 200 fa elültetése programot.
Településünk a Magyar Turisztikai Ügynökség elismerését is elnyerte, a környezettudatos zöld város megvalósításáért.
A díjat és az elismerést Dr. Pappné Pintér Csilla alpolgármester, Domonkos Ernő a VÜSZI Kft. igazgatója és Fülöp István a Tiszta Udvar Rendes Ház program elnökségi tagja vették át.
Gödöllő mellett Veresegyház részesült Arany rózsa díjban, mint legvirágosabb főtér, a Virágos Magyarország verseny területi győztese Budaörs lett, így ők mehetnek tovább az országos verseny döntőjébe.
Gödöllő utoljára 2012-ben nevezett a Virágos Magyarország versenyen, akkor a Legszebb főtér díjat nyerte el az országban.
A hagyományokat folytatva ma reggel is nagy sikert aratott Gödöllőn az úgynevezett “kerékpáros reggeli”. A város több, forgalmasabb pontján minden kerékpárral érkezőt, legyen szó iskolásról vagy munkába igyekvőről, friss péksüteménnyel és meleg teával kínált a Magyar Kerékpáros Klub gödöllői szervezete.
Szeptember 6-án, pénteken reggel 8 órától szeptember 9-én, hétfőn reggel 6 óráig a Belvárosi Napok rendezvényei miatt lezárják az Ady Endre sétányt a Szabadság úti kereszteződéstől a Honvéd utcáig.
Akik a GödöllŐsz Fesztivál nyitó rendezvényére, a szeptember 6-án, 19 órakor a Gödöllői Királyi Kastély lovardájában kezdődő szimfonikus koncertre érkeznek, a Művészetek Háza (Szabadság út), a polgármesteri hivatal (Petőfi u.) és a Kastélykápolna (Szabadság út) parkolóját tudják igénybe venni vagy a Martinovics utcában tudnak megállni.
Ez idő alatt az autóbuszok az Ady Endre sétány helyett az Állomás úton közlekednek. A 446-os, 447-es, 448-as, 466-
os, 470-es, 477-es és 478-as járatok nem érintik a Török Ignác utca és Szabadság tér megállóhelyeket.
A Pécel–Hatvan és Pécel–Aszód vonatpótló buszok, mindkét irányban, csak a buszpályaudvarnál állnak meg.

Az Erkel Ferenc Általános Iskola Mátyás király utcai épületének udvara sportpályával gazdagott, a Decathlon Magyarország „Sportból a legtöbbet” támogatási programjának köszönhetően a 2019/20-as tanév kezdetére teljesen megújult. A létesítményt a hétfő reggeli tanévnyitót követően a gyerekek már birtokba is vehették.
Jelentős fejlesztést követően indulhat az ősz a Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon. A parancsnokság felújított híradós helyiségét és az operatív törzsnek helyet adó szobát szeptember 3-án adták át az itt szolgálatot teljesítő állománynak. A beruházás a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Gödöllő Város Önkormányzata összefogásával valósulhatott meg. Az átadáson dr. Gémesi György polgármester Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjével tekintette meg a helyiségeket.
A most átadott érintőképernyős vezérlő modulnak köszönhetően lerövidülhet a hívások fogadási ideje, vagyis az eddiginél is gyorsabban érkezhet a segítség. A modul segítségével egy helyről, az új vezérlőpultból nyithatók a szertárkapuk, indítható a riasztás és születhetnek meg a riasztásból fakadó intézkedések. A fejlesztés a „katasztrófavédelmi laktanyák riasztás, valamint erősáramú vezérlőegységének automatizált működését biztosító rendszer kiépítése” nevű projekt keretén belül valósulhatott meg.
Az új operatív helyiség kialakításával szintén a katasztrófavédelmi intézményrendszer hatékonyságának a növelése volt a cél. A helyiség alkalmas arra, hogy onnan koordinálják az elhúzódó, akár a több napon vagy héten át tartó káresemények felszámolását célzó beavatkozásokat, legyen szó egy települést érintő természeti csapásról, sokakat érintő viharról, vagy éppen országos hatású veszélyhelyzetről.
A most megvalósult fejlesztéssel a gödöllői tűzoltók munkája válik hatékonyabbá, egyben növekedhet a térségben élők élet- és vagyonbiztonsága.