Fresh from the Press

Több ezer diák látogatott ki pénteken az V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál diáknapjára. A gyerekeket a vetítések mellett foglalkozások, bemutatók várták. A rendezvénysorozat idein központi témája a víz.
Nagy sikert arattak a Trash Art hulladékszobor építő pályázatra beérkezett alkotások, amelyek közül több is játékra csábította a gyerekeket.

A nyitónapra Áder János köztársasági elnök, a rendezvény fővédnöke is ellátogatott.

A Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a mai nap (2019. május 15.) a társaság Gödöllőn a 2-es, a 7-es, a 8-as és a 9-es körzetben a szelektív hulladék begyűjtését nem tudta befejezni.
Az érintett utcákban a begyűjtést 2019.05.16-án pótolják.

Május 15-én Zalaegerszegen rangos kulturális elismerést ítéltek oda városunknak. A Magyar Népművelők Egyesülete az „Önkormányzatok a közművelődésért” díjat adományozta Gödöllő város önkormányzatának a közművelődésben végzett kimagasló szervező és támogató tevékenységéért. Asszonyi Tamás szobrászművész által készített plakettet és az azzal járó díszoklevelet dr. Pappné Pintér Csilla alpolgármester, L. Péterfi Csaba, Gödöllő város kommunikációs igazgatója és Kovács Balázs, a Művészetek Háza igazgatója vette át (a kép jobb szélén Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke).

Kedden este meghökkentő és szívszorító formában állított színpadon emléket az egy évszázada véget ért I. világháborúban oly sokat szenvedett magyarságnak a dunaszerdahelyi Dunaág Táncegyüttes és a Rivalda Színház. Gödöllő csallóközi testvérvárosának fiatal művészei az Asszonysorsok, férfimulatságok című előadásukban apró sorstöredékeken keresztül, zenével és tánccal próbáltak megemlékezni arról, ami bizonyosan a mai ésszel fel nem fogható.
A Nagy Háborúnak is emlegetett világégés borzalmai felmenőink életét közvetlenül érintették és sok esetben közvetve a mai életünkre is hatással vannak. Akik az ingyenes előadást végignézték, biztosan alaposan elmerengtek azon, hogy az I. világháború sújtotta magyar nemzet miként tudta feldolgozni a borzalmakat. Az előadás hang- és látványelemei pedig hatásosan emelték ki a történet sokszor abszurd és banális, néha humoros elemeit.

Fotók: Tatár Attila

Május 12-én az 1 könyv, 1 film, 1 kávé című programsorozat aktuális részében Molnos Péter: Elveszett örökség – Magyar műgyűjtők a 20. században című kötetében felbukkanó egyes szereplők életébe tekinthettek be az érdeklődők, majd ezt követően megismerkedhettek Adele Blochbauer életével. A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központban lezajlott eseményen L. Péterfi Csaba műsorvezető Ungváry Krisztián történésszel beszélgetett.
Amióta világ a világ, a műkincspiac mindig is kiemelkedő jelentőséggel bírt az emberiség számára. Rengeteg eredeti és hamis alkotás cserélt gazdát vagy tűnt el nyomtalanul hosszú időre, majd bukkant fel az ismeretlenség homályából (vagy manapság sem találják a nyomát). Ilyen a műkincsek, ezen belül is a festmények sorsa, melyek központi részét képezték a mostani beszélgetésnek; ugyanis olyan egykori, nagy vagyonnal rendelkező magyar családokról esett szó, akik a világ leghíresebb festőinek műveit vásárolták meg és akasztották ki családi otthonaik falaira. A képek később a történelem folyamán „önálló életre“ keltek, és vándoroltak, erre-arra…
Monet, Manet, Renoir, Cezanne, van Gogh, El Greco, Goya, Munkácsy, Csontváry, Rippl-Rónai. A felsorolt művészektől bárki elfogadná a legegyszerűbb grafit rajzot is. A világ leggazdagabb emberei harcolnak egy-egy festményért és a világ legnagyobb múzeumai is örülnek, ha kollekciójukban tudhatnak tőlük egy-egy alkotást. De ezen festők képei egykor magyar kastélyok falain is ott lógtak.
Mindjárt itt van a Hatvany-Deutsch család, akiket cukorbárónak neveztek annak idején, ugyanis vagyonukat ennek az iparágnak köszönhették. Így nem meglepő, hogy a báró 45 ezer frankot is kifizetett egy festményért. A villában Renoir, Manet (az egyik kép Moszkvában kötött ki, mert a szovjetek elvitték. „A szobám dísze volt“- írta Hatvany később), Courbet, Munkácsy (egyik a mai napig nincs meg), Szinyei, Rippl-Rónai és sorolhatnánk, alkotásai voltak. Érdekesség, hogy Courbet egyik művét a II. világháború idején egy szovjet katona vette magához, majd menekülése során Szlovákiában megbetegedett, és a gyógykezelésért cserébe átadta a képet az orvosnak. A festmény 2000-ben bukkant fel, majd egy aukción 15 millió dollárért talált gazdára.
Hatvany legkedvesebb képe ugyancsak Courbet egyik alkotása, a Világ eredete volt, amit 18-as karikával illik jellemezni; maradjunk annyiban, hogy egy hölgyet ábrázol, akinek nem látszik a feje, csak egy bizonyos „égtája“… Az alkotást a fürdőszobájában függesztette ki, ahol időről-időre megmutatták a bennfenteseknek, de hölgyeknek sohasem.
Hasonló cipőben járt a Herzog család is, aki terménykereskedésből és a bankszektorban betöltött szerepükből kifolyólag a zsidó pénzarisztokrácia csúcsára kerültek. Ők is előszeretettel és nagy művészi szakértelemmel vásároltak festményeket. Herzog Mór kedvence El Greco volt; a család a festőtől hét csodálatos művet is magáénak tudhatott. Emellett Goya, Renoir, Gauguin, Monet művei is a birtokukban voltak. Ungváry Krisztián elmondása szerint a családnak olyan festményei is voltak, amik ma körülbelül 300 millió dollárért kelnének el egy aukción.
Később, a második világháború jelentősen megváltoztatja ezen családok életét. A törvények révén mindenükből kifosztják őket, így a műkincsek, a festmények is más gazdára lelnek. Mind a németek, de főleg a szovjet csapatok jeleskednek abban, hogy ezen kincsek elhagyják Magyarország területét. Természetesen nem mindegyik műtárgy jut idegen kézre, marad azért itthon is festmény, ha nem is sok. Jó példa erre egy Gauguin-mű, ami az Andrássy útról a budafoki sziklapincébe kerül, majd a Svábhegyi Gestapo-szállásra, onnan a Szépművészeti Múzeumba, majd a Hangya Fuvarozó Vállalat platós teherautóján (más festményekkel együtt) elviszik a Pannonhalmi Apátság pincéjébe, ahonnan a szentgotthárdi apátságba kerül. Ezt követően Ausztriába jut, majd Münchenbe, és onnan vissza Magyarországra. A beszélgetéshez kapcsolódóan a nézők megismerhették Maria Altman életét és nagynénjét, Adele Blochbauert is, aki Gustav Klimt egyik modellje is volt, és a róla készült festményt Ausztriának kötelező volt kiadnia a leszármazottaknak.