Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a tavalyi évben pályázatot hirdetett „Forrás a zenének, feladat a zenésznek” címmel, melynek eredeti célja az volt, hogy a pályázaton nyertes együttesek közterületen megtartott rendszeres és ingyenes koncerteket adjanak.
A Művészetek Háza két művészeti csoportja: a Talamba Ütőegyüttes és a Cimbaliband ezen program keretében 2019. decemberében el is kezdte Gödöllőn a Főtéri koncerteket, azonban a hazánkban kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a programot leállították.
Az EMMI – tekintettel az elhúzódó járványhelyzetre, valamint az átalakult kapcsolattartási kívánalmakra – úgy döntött, hogy a térzenei programsorozatot némileg átalakítja és ún. sarokkoncertek keretében kéri arra a pályázat résztvevőit, hogy lakótelepek közterületein valósítsák meg koncertjeiket, így juttatva el a kultúrát a lakossághoz anélkül, hogy nem kívánt csoportosulásra, fizikai kontaktusra vagy közelségre sor kerülne.
A sarokkoncerteket Gödöllő lakótelepi közösségeinek szánjuk, így mind a Cimbaliband, mind pedig a Talamba Ütőegyüttes kulturális élményt adhat az idejét otthon töltő lakosságnak.
Az átalakított koncertsorozat első üteme május 31-ig tart, ezen időszak alatt több helyi lakótelepre is eljuttatjuk a késő délutáni órákra tervezett komoly- és könnyűzenei különlegességet.
A Cimbaliband koncertjei:
május 4. 17:00: János utcai lakótelep (Szent János utca 36. környéke)
május 4. 18:00: János utcai lakótelep (Szent János utca 44. környéke)
május 4. 19:00: János utcai lakótelep (Szőlő utca 20., Állatorvosi rendelő környéke)
május 8. 17:00: Palotakerti lakótelep (Palotakert 2. előtt, játszótér mellett)
május 8. 18:00: Palotakerti lakótelep (Palotakert 6. környéke)
május 8. 19:00: Palotakerti lakótelep (Palotakert 1. melletti parkoló)
A Talamba koncerjei:
május 5. 17:00: Erzsébet lakótelep (játszótér mellett)
május 5. 18:00: Erzsébet lakótelep (Erzsébet krt. 3. előtt)
május 5. 19:00: Erzsébet lakótelep (Erzsébet krt. 13. előtt)
május 7. 17:00: Kazinczy lakótelep (középen, játszótér mellett)
május 7. 18:00: Kazinczy lakótelep (Kazinczy krt. 11. előtt)
május 7. 19:00: Kazinczy lakótelep (Kazinczy krt. 26. előtt)
Gödöllő Város Képviselő-testülete az 1996. évi 12. (VI.3.) számú önkormányzati rendeletében, szabályozza az önkormányzat legmagasabb elismerését a
GÖDÖLLŐ VÁROS DÍSZPOLGÁRA
kitüntető cím adományozásának rendjét.
A kitüntető cím azoknak a magyar vagy külföldi személyeknek adható, akik:
a város gazdasági, társadalmi, tudományos vagy művészeti életében maradandót alkottak;
egész életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal szolgálták az emberi civilizáció, a kultúra, a művészet ügyét, hozzájárulva a város tekintélyének gyarapításához, jó hírnevének növeléséhez.
„Gödöllő Város Díszpolgára” kitüntető cím évente, legfeljebb 1 személynek adományozható.
A városi kitüntetések adományozására javaslatot tehetnek az önkormányzat szervei, társadalmi szervezetek, közösségek, személyek. Az adományozásról a Képviselő-testület dönt. A kitüntetés post mortem adományozható, posztumusz nem adományozható.
Tisztelettel kérem Önöket, hogy javaslataikkal, véleménynyilvánításukkal segítsék a döntéshozók munkáját!
Kérem, hogy javaslatukat részletes indoklással szíveskedjenek a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinet munkatársának Simon Edinának elküldeni a simon.edina@godollo.hu e-mail címre.
A javaslatok benyújtásának határideje: 2020. május 29. (péntek) 12:00 óra
Dr. Gémesi György sk.
Gödöllő város polgármestere
letölthető kérelem:
Bölcsődei felvételi kérelem 2020_3
F E L H Í V Á S
a 2020/2021. NEVELÉSI ÉVRE VONATKOZÓ
BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRA
A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt Gödöllő Város Polgármestere utasítása alapján a bölcsődei nevelési évre történő beiratkozás elsősorban – a személyes kontaktus elkerülése végett – elektronikusan (e-mailben)történik. Ehhez az érintett szülők megértése és együttműködése szükséges.
A bölcsődei felvételi kérelem leadásának időpontja: 2020.május 15.
A kérelem a felvételi lap kitöltésével történik,mely letölthető Gödöllő város honlapjáról és az intézmények facebook oldaláról az alábbiak szerint:
A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első bölcsődei napját megelőző két héttel kerül majd sor.
Az intézményvezetők a bölcsődei felvételről 2020. május 29-ig hoznak döntést. Az intézményvezetők a felvételi döntésről a megadott e-mail címre küldött levélben, vagy telefonon értesítik a szülőket.
A beiratkozás segítéséhez további tájékoztatás az alábbi telefonszámokon kérhetnek:
Gödöllői Egyesített Palotakert Bölcsőde(Palotakert 17.) és Mézeskalács Ház Bölcsőde
(Premontrei u. 8.): 06-28-410-906
Gödöllői Mesevilág Bölcsőde: 06-28-410-566
A bölcsődei felvételi kérelmet az alábbi e-mail címre szükséges benyújtani:
Gödöllői Egyesített Palotakert Bölcsőde(Palotakert 17.) és Mézeskalács Ház Bölcsőde
(Premontrei u. 8.) :
bolcsodeifelvetel2020@gmail.com
Gödöllői Mesevilág Bölcsőde( Kossuth Lajos u. 5-7):
mesevilag.bolcsode@gmail.com