GEO MET RIA címmel Kántor József képzőművész és Zakar József keramikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás a GIm-házban. A megnyitón Pelyhe József alpolgármester mondott köszöntőt, majd Keppel Márton művészettörténész nyitotta meg a tárlatot. Mindketten kiemelték az alkotásokban rejlő harmóniát és rendezettséget.
A Szent István Egyetem botanikus kertjében emlékfát ültettek abból az alkalomból, hogy a Wageningeni Egyetem fennállásának 100. évfordulóját ünnepli. A Universitree ültetésén részt vettek a városunkba érkezett wageningeni küldöttség tagjai, a rendezvényt René van Hell, Hollandia nagykövete is megtisztelte jelenlétével.
A fa két egyetem, és a két város barátságát, valamint a jövőben való gondolkodást szimbolizálja. Mellé különleges holland tulipánok kerültek. A Szabadság tulipánja nevet viselő virágok hagymáit – amit két holland asszony nemesített és nevezett el – Geert van Rumund Wageningen polgármestere adta át dr. Palkovics László rektornak.
– Remélem ez a fa olyan szép és hosszú életű lesz, mint a vele szemben álló, már több, mint 300 éves vackor – mondta a rendezvényen dr. Gémesi György polgármester. Kiemelte, az Universitree elültetése Gödöllő számára azért is szimbolikus, mert a város a következő öt évben 1000 fát fog ültetni, üzenetképpen a jövőnek.
A fát – egy házi berkenyét – és a tulipánokat René van Hell, Geert van Rumund, a Wageningeni Egyetem részéről Denis Spiekerman, dr. Palkovics László és dr. Gémesi György közösen ültették el.
Csütörtökön délután hivatalosan is átadták, és innentől egy mobilapplikáció segítségével minden villanyautós használhatja a Művészetek Háza parkolójában felállított töltőoszlopot, ahol két járműnek van hely. A Gödöllő Város Önkormányzata által – pályázat útján elnyert támogatással – megépített töltőállomást az ELMŰ Nyrt. részéről Bessenyei Tamás műszaki támogatás igazgató, valamint Gémesi György polgármester avatta fel.
A mobiltelefonos alkalmazással használható töltőoszlopról bárki – innentől egy éven keresztül – ingyen feltöltheti kocsija akkumulátorát. Egy átlagos autó feltöltése kb. 2000 Ft-ba kerül, amivel 200-300 kilométert lehet megtenni.
A Zöld Híd tájékoztatója:
Tisztelettel felhívjuk a figyelmet, hogy Gödöllő településen 2019. április 1-jétől változik a szelektív hulladék gyűjtési rendje.
2019. március 27-én még a szokásos rend szerint történik a szelektív hulladékok begyűjtése a SZELEKTÍV 1 utcáiban.
A következő gyűjtési alkalom 2019. április 3-án lesz az egész településen, ezáltal a SZELEKTÍV 1 gyűjtési rendhez tartozó utcákban 1 hét fog eltelni a szelektív hulladékok begyűjtése között. Ezt követően kéthetente, minden páros héten lesz mindkét településrészen (SZELEKTÍV 1 ÉS 2) a szelektív gyűjtés, azaz április 17-én, május 1-jén és így tovább.
A kommunális, szelektív és zöldhulladék gyűjtési napokat az alább feltüntetett gyűjtési naptárban tudják figyelemmel követni.
PÁLYÁZAT I H I R D E T M É N Y
Gödöllő Város Önkormányzata (2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.) kétfordulós pályázatot hirdet a gödöllői 2242/10 helyrajzi számú, beépítetlen terület megnevezésű ingatlan tulajdonjogának megszerzésére.
Az ajánlatok benyújthatóak: 2019. április 10. napján 12.00 óráig.
Az ingatlan olyan fejlesztési terület, ahol új kertvárosi lakóterületi beépítés létesíthető.
Az ingatlan területe 6837 m2 melynél vevő/beruházó feladata eldönteni, hogy a területet egyben, vagy a GÉSZ-t figyelembe véve, több területre osztva kívánja hasznosítani.
A pályázati tájékoztató a www.godollo.hu Gödöllő város honlapjáról, vagy ide kattintva tölthető le. pályázati tájékoztató
Az ajánlatok a pályázati tájékoztatóban megjelölt tartalommal postai úton, vagy személyesen, Gödöllő Város Önkormányzata Városüzemeltető Iroda 2100 Gödöllő, Dózsa György u. 69. (VÜSZI Kft. épülete) fsz. 16. számú iroda, vagy az I. em. 108. számú iroda címre nyújthatók be. Személyesen, vagy képviselő útján beadott ajánlatok esetében átvételi elismervényt ad a kiíró.
A pályázat kiírója a nyertes pályázóval ingatlan adásvételi szerződést köt.
Részletesebb tájékoztatást, illetve konzultációs lehetőséget dr. Kiss Árpád jegyző és Kovács Katalin vagyongazdálkodó munkatárs biztosít (tel.: 28/529-153, 28/529-237, e-mail: kovacs.katalin@godollo.hu). Az ingatlanok Kovács Katalinnal a 28/529-237-es telefonszámon egyeztetett időpontban tekinthetők meg.
Gödöllőn ténylegesen működő (gödöllői székhellyel rendelkező), magyarországi adószámmal és számlaszámmal rendelkező civil szervezetek, egyesületek, alapítványok gödöllői hatáskörű feladatok ellátására.
Támogatási keret összege: 4.000 E Ft.
A pályázati tevékenység megvalósításának időtartama: 2019. január 01 – 2019. december 31-ig.
Gödöllő Város Önkormányzata a „Támogatási megállapodás” aláírását követően – a szerződésben foglaltak alapján -, a Pályázó bankszámlájára utalja a támogatás összegét.
A Pályázó a támogatás összegét köteles a pályázatban megjelölt célra fordítani, és a megvalósítást követően, de legkésőbb 2020. január 31-ig az összeg felhasználásáról elszámolni, a jelen pályázati felhívásban szereplő szabályok szerint. Csak olyan számla (pénzügyi bizonylat, pénzügyi dokumentum) fogadható be, amelyről kideríthető, hogy a pályázati cél megvalósításához közvetlenül kapcsolódik.
A pályázatokat egy példányban kell eljuttatni e-mailen keresztül a Gödöllői Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri Kabinet, Simon Edina részére: simonedina.godollo@gmail.com címre. A pályázati adatlap innen tölthető le: http://www.godollo.hu/wp-content/uploads/2019/03/Palyazati-adatlap.doc
Tevékenységi körök, Gödöllőn aktív programokkal régóta működő civil szervezetek, aktív kapcsolattartás a többi gödöllői és más civil szervezetekkel. Kizáró ok: nem lehet gazdasági és politikai tevékenységi köre a civil szervezetnek.
személyesen a Polgármester Hivatal, Polgármesteri Kabineten (2100 Gödöllő, Szabadság tér 6.) Simon Edinánál, e-mailben a simonedina.godollo@gmail.com e-mail címen keresztül, telefonon a 06 70 886 8747 –es telefonszámon.
A magyar junior női tőrvívó-válogatott tagjaként vasárnap Európa-bajnoki 3. helyezést ért el Hanzl Lilla. A Török Ignác Gimnázium fiatalja (aki az MTK-ban vív) 2018-ban vehette át a Gödöllő Talentum-díjat, most az olaszországi Foggiából tért haza bronzéremmel.
A Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Pöltz Anna, Szántay Anna összeállítású csapat a dánok ellen melegített be: 45-21. A lengyelek elleni negyeddöntő viszont már nagyon éles meccs volt: 43-37. Az olaszok elleni elődöntőben az erő tartalékolása volt inkább a cél: 24-45, a későbbi aranyérmes olaszok simán nyertek. A bronzmérkőzésen Lilláék a németekkel vívtak: 43-39-re nyertek.
Forrás: hunfencing.hu