Székhely: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 6. | Telefonszám: +36-28/529-100; +36-28/529-180 | E-mail cím: pmh@godollo.hu. | fb.com/godollovaros | Gödöllő Városi Net Tv | Gödöllői Szolgálat

Hírek

Hírek

Építészeti emléklap Gödöllőnek

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a FIABCI, azaz a Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség. Ebből az alkalomból emléklapot kaptak azok, akik az elmúlt két évtized alatt a szervezet elismerésében részesültek, így Gödöllő önkormányzata is.

Városunkban három épület felújítása is megkapta a rangos szakmai szervezet elismerését: 2001-ben a Gödöllői Városi Múzeum és Piac épületegyüttese, 2004-ben a Barokk Színház, 2014-ben pedig a Gödöllői Királyi Kastély megújult épülete érdemelte ki a FIABCI díját.

 

Hírek

Az Alapvető Jogok Biztosának jelentése szerint is nagy baj van a hazai szemétszállítással

A magyarországi hulladékgazdálkodási közszolgáltatást vizsgálta az alapvető jogok biztosának hivatala. A jövő nemzedékek szószólója, Bándi Gyula közleményében azt írja: a vizsgálat során jogszabályi, szervezeti, finanszírozási és működési aggályokat állapítottak meg, amelyek az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok elérését, illetve a kormányzati stratégiai tervek (pl. a körforgásos gazdaságra való átállás) megvalósítását nehezítik, és veszélyeztetik olyan alkotmányos alapértékek érvényesítését, mint a természeti erőforrásokkal való, a jövő nemzedékek érdekeit szolgáló gazdálkodás, az egészséges környezethez, valamint a testi és lelki egészséghez való jog.

 

További részletek:

https://hvg.hu/itthon/20181106_Ombudsmani_hivatal_tobb_sebbol_verzik_a_hazai_szemetszallitas

 

Hírek

Lemondott a Zöld Hidat tulajdonló önkormányzati társulás éléről Gémesi György

Lemondott Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról hétfőn. Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd október 25-én jelentette be: leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem október 31-én vette át a területen a szemétszállítás irányítását. Gémesi György az MTI-nek hétfő este elmondta, hogy látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat döntött a lemondásáról.

Hírek

Kutak fennmaradási engedélyezése – Gödöllő

TÁJÉKOZTATÁS 

az engedély nélkül fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetéséről

 

Az Országgyűlés 2017. évben is módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), amely 2018. január 1. lépett hatályba. A módosítás értelmében mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő, aki 2018. január 1-jét megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2018. december 31-ig kérelmezi, és az engedély megadásának feltételei fennállnak.

 

Milyen engedélyt ad ki a jegyző?

A kutak megépítéséhez, átalakításához, üzemeltetéséhez és megszüntetéséhez vízjogi engedély szükséges. Abban az esetben, ha a vízkivételt biztosító kút vízjogi engedély nélkül került megépítésre, vagy attól eltérően került megvalósításra, fennmaradási engedélyt kell kérni. Tekintettel arra, hogy a Vgtv. nem tesz különbséget a vízkivételt biztosító kutak között, így ezek utólagos engedélyezésének hatásköre megoszlik a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörrel rendelkező jegyző, illetve a vízügyi és vízvédelmi hatáskörrel rendelkező fővárosi, és a kijelölt megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok (a továbbiakban: katasztrófavédelmi igazgatóság) között.

 

A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján a jegyző engedélye szükséges

  1. a) olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:

 

  1. aa) a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló, illetve előzetesen lehatárolt belső, külső és hidrogeológiai védőidom, védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele, érintése nélkül, és 500 m3/év vízigénybevétellel kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemel,
  2. ab) épülettel vagy annak építésére jogosító hatósági határozattal, egyszerű bejelentéssel rendelkező ingatlanon van, és magánszemélyek részéről a házi ivóvízigény és a háztartási igények kielégítését szolgálja, és
  3. ac) nem gazdasági célú vízigény;
  4. b) az ab) pontban szereplő házi ivóvízigény kielégítését szolgáló kúthoz tartozó, víztisztítási feladatokat ellátó vízilétesítmény létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez.

Házi ivóvízigény kielégítése esetén szükséges a vízminőség évenkénti vizsgálatának elvégeztetése.

Röviden összefoglalva a fenti feltételeket: a kút nem érint karszt- vagy rétegvizet, 500 m3/év vízigénybevétel alatti, a kút épülettel rendelkező ingatlanon van, magánszemély a kérelmező, a kút házi ivóvízigény és a háztartási igények kielégítését szolgálja; a kút nem gazdasági célú vízigényt szolgál, akkor a fennmaradási engedélyezés a jegyző hatáskörébe tartozik.

Amennyiben az előző feltételek közül bármelyik nem teljesül (sajnos Gödöllőn ez a jellemzőbb), akkor nem a jegyző, hanem az illetékességgel rendelkező Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály hatáskörébe tartozik a kút fennmaradási engedélyezési eljárása!

Ügyfélfogadás: Vízügyi és vízvédelmi hatósági ügyekben előzetes időpont-egyeztetést követően az ügyfelek az alábbi időpontokban fordulhatnak kérdéseikkel személyesen a hatósághoz, illetve tekinthetnek be az eljárás során keletkezett iratokba:

Hétfő, szerda: 9:00-12:00, 14:00-16:00; Péntek: 9:00-12:00

Helyszín: 1081 Budapest, Dologház u. 1.

Tel.: (36-1) 459-24-76, (36-1) 459-24-77, (36-1) 459-24-60

Fax: (36-1) 459-24-59 E-mail: fki.hatosag@katved.gov.hu

A jogszabály meghatározza-e a gazdasági célú vízigény fogalmát?

Gazdasági célú vízigénynek minősül minden, a háztartási igénytől eltérő, azt meghaladó vízigény. A gazdasági célú vízigénybe beletartozhat a locsolás, vagy az állatitatás is, amennyiben ezzel az engedélyes nem a saját háztartási igényeit elégíti ki, azaz a víz használatával, gazdasági haszonnal járó tevékenységet végez.

 

Milyen kútra kell fennmaradási engedélyt kérni?

Fontos, hogy a fennmaradási engedélyezési eljárást a jogalkotó kiterjeszti mind az ásott, mind a fúrt kutakra. Vagyis minden olyan kútra vonatkozóan fennmaradási engedélyt kell kérni, amelyet engedély nélkül létesítettek.

A locsolási céllal létesült kutak fennmaradási engedélyeztetése esetében is szükséges-e a szakhatóság bevonása?

Csak akkor kell a szakhatóságot bevonni, ha a kút ivóvíz igény kielégítésére szolgál. Vagyis amennyiben van vezetékes ivóvíz az ingatlanon és a kút pl.: csak locsolásra, vagy állatitatásra szolgál és ez nem gazdasági célból használják, akkor nem kell a Népegészségügyi Főosztályt szakhatóságként bevonni. A szakhatóság az eljárása során a kérelmezőt akkreditált laboratórium vízmintavételre kötelezi és megfelelő vízminőség esetén adja meg a szakhatósági hozzájárulását.

A vízgazdálkodási bírság

A Vgtv. 2018. december 31-ig mentesíti a vízgazdálkodási bírság kiszabása alól azokat a létesítőket, akik a Vgtv. módosítása előtt létesítettek kutat. Azonban aki 2018. december 31-ig nem kér fennmaradási engedélyt az engedély nélkül fúrt kútra, annak 2019. január 1-től vízgazdálkodási bírságot kell fizetni. A bírság az engedély nélkül létrehozott építmény értékének 80%-áig, engedély nélküli vízimunka vagy vízhasználat esetén 1 000 000 forintig terjedhet. A természetes személyre kiszabott bírság összege nem haladhatja meg a 300 000 forintot. A fentiekből is látható, hogy a jogalkotó a kutak engedélyeztetési eljárását tette díjmentessé.

A kérelem benyújtásához a mellékelt formanyomtatvány kitöltése szükséges:

Mellékletként csatolandó:

  • Fényképfelvétel a kútról és környezetéről a 41/2017. (XII.29.) BM rendelet vonatkozó 2. mellékletének II. bekezdés 6.7. pontjában foglaltaknak megfelelően.
  • Eljárási illeték: 3.000.-Ft

A kérelmet Gödöllői Polgármesteri Hivatal Jegyzője részére kell benyújtani.

 

 

Hírek

Gödöllő a leggazdagabb vidéki városok között

A GfK Hungária Piackutató Intézet kutatása szerint Magyarországnak két olyan része van, ahol az egy főre jutó vásárlóerő eléri az európai átlag felét: Budapesten annak az 57, Komárom-Esztergom megyében az 51 százaléka. Ez egyben azt is jelenti, hogy a budapestieknek 23 százalékkal van több pénzük, mint az átlagos magyarnak. A hvg.hu által közzétett anyag szerint a leggazdagabb vidéki városok (az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlag százalékában): 1. Üröm 159,6%, 2. Budaörs 147,7%, 3. Solymár 147,5%, 4. Nagykovácsi 146,6%, 5. Paks 140,4%, 6. Szentendre 136,7%, 7. Diósd 133,1%, 8. Gödöllő 130,7%, 9. Győrújbarát 129,7%, 10. Törökbálint 129,0% Az egész ország leggazdagabbja Budapest XII. kerülete, a Hegyvidéken élők 85,6 százalékkal több pénz tulajdonosai, mint az átlag magyar.

Hírek

A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ innovációs elismerése

A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ az “Olvasók diadala” rendezvénysorozatával Nemzeti Díjnyertes lett az EOQ Magyar Nemzeti Bizottság Közhasznú Egyesületének pályázatán.
A díjat a Minőség-Innováció 2018 nevet viselő konferencia alkalmával adták át november 5-én, hétfőn a budapesti Hotel Gellértben.
Az elismerést a közszféra és non-profit szervezetek kategóriájában vehette át Fóthy Zsuzsanna, a gödöllői könyvtár igazgatónője.
Az Olvasók diadala című – online olvasásfejlesztési játék 12-16 éves fiataloknak – rendezvénysorozat díjazásával az innovációs teljesítményt értékelték.

Hírek

Felhívás – Gödöllő Kultúrájáért Díj

Gödöllő Város Önkormányzatának 1998. évi 12. számú rendelete – a városi díjak alapításáról és adományozásának rendjéről – értelmében 2019-ben is szeretnénk átadni a Magyar Kultúra Napja alkalmából a kimagasló teljesítmény vagy a huzamosabb időn át folytatott kiemelkedő munkavégzés elismerésére a GÖDÖLLŐ KULTÚRÁJÁÉRT díjat.

A rendelet értelmében a díj azoknak a személyeknek, közösségeknek, szervezeteknek adományozható, akik (amelyek) kiemelkedő eredményeket értek el:

a.) a kulturális, művészeti tevékenységükkel és közművelődési munkájukkal,

b.) a város különböző társadalmi rétegei, csoportjai művelődéséért végzett munkában,

c.) a közművelődés irányításában, társadalmi megújításában, korszerű formáinak és módszereinek kidolgozásában és meghonosításában.

„A rendelet alapján, GÖDÖLLŐ KULTÚRÁJÁÉRT díjban egy személy és egy közösség, illetve szervezet, vagy legfeljebb két személy részesíthető”.

Tisztelettel kérjük, hogy javaslatával segítse a bizottság döntést előkészítő munkáját.

A javaslatokat részletes indoklással szíveskedjen a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinetre (postai cím: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.) és/vagy a kiss.zsuzsanna@godollo.hu e-mail címre

megküldeni.

BENYÚJTÁSI HATÁRIDŐ: 2018. november 23. (péntek) 12 óra

Szűcs Józsefné sk.

a Kulturális, Sport és Nemzetközi

Kapcsolatok Bizottság elnöke

Hírek

Herczenik Anna, a HANG

November 4-én, vasárnap délután a Két szék között című interaktív, beszélgetős, zenés műsor immáron második állomásához érkezett. A Mészáros Beáta és L. Péterfi Csaba által megálmodott és elindított vidám est vendége a Királyi Váróban ezúttal Herczenik Anna operaénekes volt, akihez később – ha már vasút – egy „potyautas“, finomabban szólva egy meglepetésvendég is csatlakozott.
A mára országosan elismert művész pályája Gödöllőről indult, és ma is gyakran láthatjuk, hallhatjuk szülővárosának színpadain. A Gödöllői Szimfonikus Zenekarral, a Cavaletta női
karral, a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületével egyaránt szívesen lép fel. A Két szék között mostani „adásában“ több érdekesség is terítékre került vele kapcsolatban.

Ha már teríték, akkor konyha: Herczenik Anna nem főz (nem azért, mert nem tud), ha férje, Cser Ádám karmester otthon tartózkodik, mert párja nem engedi át a terepet másnak; a leveseknek, mártásoknak is ő szeret dirigálni.
Anna a pályakezdésére úgy emlékezett vissza, hogy édesanyja vitte el gyerekként a Chopin zeneiskolába, ahol a hegedű jutott neki, de 11 év gyakorlás után másra vágyott. Mivel ikertestvérével, Eszterrel otthon mindig daloltak, így elhatározta, hogy énekes lesz. Az viszont először hidegen hagyta, amikor énektanárnője kijelentette, hogy operaénekesi hangja van. Idővel viszont komolyan vette ezen szavakat és a gimnázium után a Zeneakadémiára jelentkezett. Elmondása szerint nem ez volt élete – finoman fogalmazva – legkellemesebb öt éve, de túlélte. Ezt követően került az Operaházba, pályája pedig innentől kezdve töretlen.
A kétórás beszélgetés során megtudtuk, hogy élete egyik legjobb döntése volt, amikor annak idején elszerződött Miskolcra, ahol szép szerepeket és nagyon sok tapasztalatot gyűjtött be (azóta is, immár 16 éve folyamatosan visszajár hozzájuk). Vallja, hogy pályafutása során a legtöbbet a kollégáitól tanulta a szakma fortélyaival kapcsolatban, bárhol és bárkivel is lépett fel.
Természetesen szóba került a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete (GÖFME) is, akikkel kapcsolatban Herczenik Anna elmondta, hogy számára a GÖFME egy nagy álom. Nagyon sokat köszönhet nekik; ez egy kiváló, együtt lélegző baráti csapat, akik egyformán gondolkodnak. Érdekesség, hogy kezdetben csak Eszter testvére volt tagja a csoportosulásnak, ő meg nem. Kicsit irigykedett is, így elkezdett a csoport körül forgolódni, míg végül bekerült. A Horváth Zoltán által létrehozott egyesületben a kedvenc szerepei közé tartozott a Kabaré, a Hamlet, a Helka és Kelén, az Anconai szerelmesek vagy éppen a Padlás. A mai napig nagy örömmel lép fel a gödöllői társulattal.
És hogy Anna eddigi pályafutása során milyen szerepekre emlékszik vissza a legszívesebben? Első helyen áll a Pillangókisasszony, majd a dobogósok: Bajazzók, Tosca, Figaro házassága, Puccini és Mozart művei, de a kortárs opera is közel áll hozzá. Ugyanakkor van egy olasz zeneszerző, akivel nem tudott megbarátkozni, ő pedig Verdi.
Herczenik Anna elárulta, hogy az operán túl is van világ, nem szeretne éneklő bábu lenni, így operettben, filmben, prózai és egyéb szerepben is szívesen vállal fellépést; a sokszínűség az élet sója. Megtudtuk, hogy a zenés darabok szövege nagyon hamar a fejébe megy, míg a prózaiakkal más a helyzet, ott bizony szenvedni kell…
Az est folyamán színpadra szólították Herczenik Anna férjét, Cser Ádámot is, így a házaspár elmesélte szolnoki megismerkedésük történetét, de megtudtuk azt is, hogy ki a rendmániás a családban és ki nem (lehet találgatni), illetve szóba került az is, hogy kisgyermekükkel – már pár hónapos korától kezdve – Cser Ádám milyen komolyzenéket hallgattatott. Otthon ők maguk egyébként nem zenélnek, de a való életben már többször is szerepeltek együtt.
Az est meglepetésvendége Xavier Rivadeneira operaénekes volt, akit a gödöllői közönség is ismerhet, hiszen számtalan alkalommal lépett már fel a Királyi Kastélyban és Herczenik Annával is több közös produkcióban vettek részt. Most egy dallal köszöntötte a művésznőt és a közönséget, majd felelevenített egy-két emlékezetes pillanatot a kettőjük munkakapcsolatából.
Ha már zene: Herczenik Anna is megcsillogtatta kivételes énektudását az esemény folyamán, de szándékosan nem operadallamokkal készült (zongorán kísért a férj).
Az est nem beszélgetős részében is történtek események. Többek között érkezett egy videóüzenet Anna ikertestvérétől, a több éve külföldön élő Esztertől, aki gyerekkoruk néhány fontos pillanatát, eseményét osztotta meg az egybegyűltekkel.
Kiderült, hogy a művésznő annak idején nagy rajongója volt Zoltán Erikának, így a műsorvezetők egy kis Remetelány-karaoke elé állították a vendéget.
Herczenik Anna első nagy prózai szerepe a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc darab volt; L. Péterfi Csabával részletet adtak elő, olyan „rádiójáték“ módjára a műből.
Arra a kérdésre, hogy van-e szerepálma, azt a választ kaptuk, hogy szívesen játszana a Kékszakállú herceg várában vagy a Vágy villamosában. Ugyanakkor rengeteg olyan csodálatos szerepe volt, hogyha most véget érne a pályafutása, már akkor is elégedett és boldog ember lenne!

 

Hírek

Befejeződött a járdajavítás a Kazinczy lakótelepen

Befejeződött a járdajavítás a Kazinczy lakótelepen. A munkák a Dózsa György úttól a lakótelepi átkötő útig terjedő szakaszt érintették. Ezen a szakaszon lényegében teljesen át kellett építeni a felületet a biztonságos gyalogos közlekedés érdekében, ugyanis a szabálytalanul parkoló autók tönkretették.

A lakók most abban bíznak, hogy a kihelyezett oszlopok védelmet jelentenek a járdának és a gyalogosoknak.

 

 

Betűk visszaállítása
Kontraszt