Székhely: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 6. | Telefonszám: +36-28/529-100; +36-28/529-180 | E-mail cím: pmh@godollo.hu. | fb.com/godollovaros | Gödöllő Városi Net Tv | Gödöllői Szolgálat

Programok

Programok

Két zenekar egy színpadon

Különleges koncert várja az érdeklődőket november 11-én, vasárnap este a Művészetek Háza nagyszínpadán.

Két remek népzenész és zenekara várja a közönséget, hogy megmutassák, mire mennek együtt.

A Gödöllő Kultúrájáért díjas Cimbaliband vezetője Unger Balázs és Pál István Szalonna gyermekkoruk óta jó barátok és pályafutásuk több ponton is keresztezi egymást. Pályájukat mindketten a Galga zenekarban kezdték, majd a Magyar Állami Népi Együttesben, a Fonó zenekarban, majd a Szalonna és Bandájában folytatták. Ma már mindkét zenésznek kiváló saját zenekara van.

A barátság azonban olyannyira megmaradt, hogy Pál István Szalonna a Cimbaliband több lemezén is szerepel, mint vendégmuzsikus. Idő kérdése volt tehát, hogy közös műsorral rukkoljanak elő. Ennek lehet tanúja a közönség vasárnap este.

A Népzene szárnyán című koncerten a két zenekar legnépszerűbb dalait adják majd elő, különleges újra hangszerelt változatokban. Igazi zenei ínyencség lesz Ürmös Sándor és Unger Balázs cimbalomduója és Pál István Szalonna és a Cimbaliband hegedűsének, Solymosi Máténak vonópárbaja.

A zene szárnyán című koncert a tervek szerint nem egyszeri produkció lesz, a két zenekar szeretné minél több helyen bemutatni.

Programok

Teleki-szobor koszorúzás

Teleki Pál születésének 139. évfordulója alkalmából november 9-én (pénteken), 11 órai kezdettel tartjuk koszorúzással egybekötött megemlékezésünket szobránál, a Gróf Teleki Pál téren.

A Művészetek Házától 10.25-kor, a Premontrei Gimnázium elől 10.35-kor díjmentes különbusz indul a térre, majd a megemlékezés után vissza. Az autóbuszra ezeken kívül a közbeeső buszmegállókban is fel lehet szállni.

A megemlékezésre tisztelettel hívjuk és várjuk Teleki Pál minden tisztelőjét:

a Teleki Pál Egyesület Elnöksége

 

Programok

Lilienn és Kónyai Tibor duó

Programok

A zene titkai

  1. november 20. kedd – 14 óraA ZENE TITKAI ­— Ifjúsági hangverseny

Helyszín: Művészetek Háza Gödöllő Színházterem

Műsor: Scherzo egy Goethe-ballada nyomán

Vezényel és a műsort vezeti: Horváth Gábor

Programok

Remekművek Gödöllőn

  1. november 17. szombat – 19 óra REMEKMŰVEK GÖDÖLLŐNrem

Műsor: Dukas: A bűvészinas

Rózsa Pál: Kilenc szimfónia és postludium egy tételben

Dvorák: VIII. G-dúr szimfónia

Vezényel: Horváth Gábor

Programok

Neil Simon: Pletykafészek – a Veres 1 Színház előadása

bohózat két részben
Művészetek Háza Gödöllő

Színházterem
Esemény kezdése: 2018. 11. 05. (hétfő) 19.00

New York város alpolgármestere tízéves házassági évfordulója alkalmából baráti vacsorát rendez. A vendégségbe érkező elegáns házaspárok estéjét azonban jelentősen megnehezíti, hogy az ünnepeltek eltűntek, a személyzet házon kívül van, a vacsora sehol, az emeleten pedig lövések dördülnek.

Ebben a helyzetben rögtön megindul a szóbeszéd – vad találgatások kapnak szárnyra, mindenkinek eszébe jut egy titok, amit a szomszédja fülébe suttoghat, miközben a társaság tagjainak arra is ügyelniük kell, hogy elkerüljék a botrányt: ennek érdekében pedig gondosan titkolóznak egymás előtt is. Nem csoda, hogy a kiérkező rendőrség már egy olyan történettel találkozik, ami még a legvadabb pletykarovatokból is kilógna…

A vígjátékok mestere, Neil Simon ezúttal is kivételeset alkotott. Krimitörténettel fűszerezett bohózatában az első perctől az utolsóig fenntartja a feszültséget, miközben nagyszerű lehetőséget kínál a színészeknek az önfeledt, egész színpadot betöltő komédiázásra. A nézőnek nincs is más dolga, minthogy hátradőlve figyelje a pletykák útját, s közben remekül szórakozzon a felső tízezer bajba keveredett tagjain.

Szereplők:

Chris Gorman – Zorgel Enikő
Ken Gorman – Mihályfi Balázs
Claire Ganz – Verebes Linda
Lenny Ganz – Nagy Sándor
Ernie Cusack – Buch Tibor
Cookie Cusack – Miklós Krisztina
Glenn Cooper – Pál Tamás
Cassie Cooper – Laurinyecz Réka
Welch, rendőr őrmester – Venyige Sándor
Pudney, rendőr őrmester – Csáki Edina

Fordította: Debreczeni Júlia
Díszlettervező: Bátonyi György
Jelmeztervező: Zorgel Enikő, Molnár Kristóf

Rendező: Molnár Kristóf

Programok

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban


Anekdóta 3 felvonásban
Gödöllői Királyi Kastély, Barokk Színház
Esemény kezdése: 2018. 11. 16. (péntek) 19.00

Játék a játékban, most valóban játék lesz a kastélyban. Hiszen a lenyűgöző Molnár Ferenc egyik legismertebb darabját a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában tekintheti meg a közönség. A darabban két leleményes színpadi szerzőt hoz az ismert színésznő és egykori mestere nehéz helyzetbe, akik színpadi érzéküknek köszönhetően mentik meg a valóságot a látszat tragédiájától. De fogalmazhatnánk úgy is, a valóságban kibontakozó tragédiát megelőzik a látszat komédiájával.

Szereplők:
Turai: L. Péterfi Csaba
Gál: dr. Gémesi György
Annie: Potvorszki Anita
Almády: Kollatos Fotios
Ádám: Valastyán Gergő
Lakáj: Nagy Zoltán
Titkár: Katona Roland

Rendező: L. Péterfi Csaba
Játékmester, dramaturg: Pécsi Ildikó
Jelmez: Czédly Mónika

Programok

Két szék között – vendég Herczenik Anna

  1. november 4., 16.00, Királyi Váró

November 4-én ismét várja az érdeklődőket a “Két szék között” a Királyi Váróban.
A két széken a két házigazda, Mészáros Beáta és L. Péterfi Csaba faggatja a két szék közé kerülő vendéget, aki ez alkalommal nem más, mint Herczenik Anna operaénekes. A mára országosan elismert művész pályája Gödöllőről indult, és ma is gyakran láthatjuk, hallhatjuk szülővárosának színpadain. A Gödöllői Szimfonikus Zenekarral, a Cavaletta női karral, a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületével egyaránt szívesen lép fel, a gödöllőiek pedig nagy szeretettel, örömmel és, valljuk be, nagyon büszkék rá.
A november 4-ei beszélgetés során még jobban megismerhetik a kiváló énekesnőt, aki nemcsak a kezdetekről mesél majd, hanem a színfalak mögé is bepillantást enged, s megtudhatjuk azt is, milyen az élet egy olyan családban, ahol mindenki vagy zenél, vagy énekel. De természetesen nem csak beszélni fog, hiszen a két műsorvezető számtalan feladat elé állítja majd, sőt, meglepetés vendégről is gondoskodnak számára.

Programok

Kontrasztok/Pixelek

KONTRASZTOK/PIXELEK
Pápai Lívia DLA Ferenczy Noémi-díjas, és Tápai Nóra textilművészek kiállítása
Kiállítás megnyitó: 2018. október 20. szombat 17 óra
Köszöntőt mond: dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere
Megnyitja: dr. Husz Mária, habil. esztéta, a Pécsi Tudományegyetem docense
A kiállítás kurátora: Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi díjas textilművész
A kiállítást rendezte: Hidasi Zsófi textiltervező művész
Megtekinthető 2019. január 31-ig, szombaton és vasárnap 14 órától 17 óráig

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Gödöllő Város Önkormányzata

A kiállítás 2018 GödöllŐSZ fesztivál programja

Gödöllői Új Művészet Közalapítvány, a Gödöllői Iparművészeti Műhely

2100 Gödöllő, Körösfői utca 15-17. www.gimhaz.hu

telefon/fax 28-419-660

 

_______________________________________________________________

Az esemény nyilvános, melyen kép- és hangfelvétel készül

 

Betűk visszaállítása
Kontraszt