Október 18. a Magyar Festészet Napja. Ehhez kapcsolódóan nyílt meg a Levendula Galéria új kiállítása Vázlatok címmel. A tárlaton olyan alkotások láthatók, ahol szerepet kapnak a vázlatok, előképek.
Ez alkalommal Bányai Gizella, Bujdosó Ernő, Gál Lehel, Goschler Tamás, Fábián Dénes Zoltán, Incze Mózes, Lőrincz Ferenc, Márvány Miklós, Nagy Gábor, Nádas Alexandra, Posztobányi Péter, Szinvai Pál, Varga Melinda, Veress Enéh Erzsébet munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.
A Magyar Festészet Napjára az ötletgazdák Szent Lukács, a festők védőszentjének napját jelölték ki, amihez nem csak képzőművészeti kiállítások, hanem számtalan rendezvény is kapcsolódik. Így van ez a Levendula Galériában is, ahol október 19-én 18 órakor Fuszenecker Ferenc és Lőrincz Ferenc legújabb; a „Lét és idő” – Pontos idő, Budapest 1969- 2018 és a Szövődések című filmjeinek bemutatására kerül sor.
Október 13-án, szombaton indul a Gödöllői Szimfonikus Zenekar Alapítvány REMEKMŰVEK GÖDÖLLŐN hangversenybérlete.
Az első hangversenyen egy kiváló trombitaművész, Molnár Zoltán, Magyarország egyik legnagyszerűbb énekkara, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus és 4 fiatal énekes-szólista lép fel.
A koncert karmestere a legutóbbi Nemzetközi Karmesterverseny döntőbe jutott kiváló versenyzője, Cser Ádám.
Október 5-én Vigh Andrea koncertjével kezdődik a kastély dísztermében a 20. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál. Gálakoncert október 14-én a Zeneakadémia Nagytermében világsztárokkal és a Budapesti Vonósokkal Chopin, Smetana, Debussy műveivel, valamint Fekete Gyula hárfaversenyének ősbemutatójával.
Immár hagyomány, hogy minden év októberében világhírű hárfások látogatnak el Gödöllőre az MVM Koncertek keretében. Október 5. és 14. között már 20. alkalommal kerül megrendezésre a Királyi Kastélyban a nemzetközi hárfafesztivál. A gyönyörűen felújított Lovarda és a Díszterem ismét méltó helyszíne lesz a rangos hangversenyeknek. A Gála Koncert a korábbi jubileumi fesztiválokhoz hasonlóan ismét a Zeneakadémia Nagytermében kerül megrendezésre.
A fesztivált Vigh Andrea Prima- és Liszt-díjas hárfaművésznő nyitja meg október 5-én pénteken este a kastély Dísztermében. A koncerten a Junior Prima-díjas Razvaljajeva Anasztázia közreműködésével kéthárfás művek is elhangzanak. A Debussy évforduló alkalmából a nagyon népszerű Kis szvitet is műsorra tűzik. Az első hétvégén a Camac hárfagyár hangszereit tekinthetik meg az érdeklődők a Lovardában, és a hét további koncertjein is a Camac művészei lépnek fel: 6-án szombaton este Ben Creighton Griffiths jazz-hárfaestje, 7-én vasárnap este pedig Isabelle Moretti nagy érdeklődéssel várt francia-spanyol estje lesz hallható. Szombaton és vasárnap (október 6–7-én és 13-án egyaránt) 11 és 14 órakor ingyenesen látogatható koncerteket is találunk a bőséges kínálatban: Vigh Andrea gyerekeknek szóló koncertjei (A hárfa sokszínűsége) mellett fiatal tehetségek és hárfaegyüttesek is bemutatkoznak, valamint ekkor kerül megrendezésre a Kezdő Hárfások Tücsökfesztiválja is. Ezekre a koncertre regisztrálni kell a jakobikoncertinfo@gmail.com e-mai-címen.
A második héten a David és a Salvi hárfagyárak mutatják be a legkülönbözőbb hangszereiket. A koncertek sorát 12-én pénteken a még nagyon fiatal, de már a világ legjelentősebb pódiumain koncertező Sasha Boldachev virtuóz és rendkívül izgalmas estje nyitja, hiszen többek között Bach, Beethoven, Chopin és Sztravinszkij művei mellett hallhatjuk Freddie Mercury, a Red Hot Chilli Peppers és Piazzolla 1-1 darabját is. Szombaton 11 és 14 órakor folytatódnak az ingyenesen látogatható koncertek, majd este Jana Boušková estjére kerül sor, ahol Smetana nagyon népszerű Hazám ciklusából is elhangzik több tétel, részben a művész saját áiratában.
A fesztivál záróakkordjaként Budapestre, a Zeneakadémia Nagytermébe költözik a fesztivál, ahol október 14-én a korábban szólóesteket adó művészek és a Budapesti Vonósok közreműködésével rendkívül izgalmas és különleges hangversenyre kerül sor. A világ zenei élvonálához tartozó hárfaművészek, Jana Bousková, Sasha Boldachev és Vigh Andrea szólóhárfadarabok mellett hárfaversenyeket is megszólaltatnak. Chopin, Smetana és Debussy művei mellett ezen a koncerten hangzik el először Fekete Gyula erre az alkalomra írt hárfaversenye, így a zárókoncert közönsége ősbemutató élményével búcsúzhat a már 20. alkalommal megrendezett eseménytől.
A fesztiválon ismét lesz hárfakiállítás, ahol az érdeklődő felnőttek és gyerekek megismerkedhetnek Anne-Marie és Gérard David (Svájc), valamint a Salvi, a Lyon&Healy és a Camac hárfagyárak csodálatos hangszereivel, melyeket a hangversenyek előtt és után meg is szólaltathatnak a koncertekre látogatók.
A fesztivál pontos programja megtekinthető a www.jakobikoncert.hu honlapon a főoldalon is.
A Zene Világnapja alkalmából a Frédéric Chopin Zenei AMI október 1-jén, 18 órától ismét megrendezi a királyi kastély lovardájában a Kosztümös díszhangversenyt, amin fellépnek az iskola növendékei és tanárai, s közreműködik a Gödöllő Táncszínház.